2021.04.22. 17:10

A Dr. Herpy rendel, a Totalcar balesetmegelőzési műsora a tények mögé néz. Ezúttal alaposan elemezzük, mi történt április 2-án, Budapesten, abban a közlekedési balesetben, amelyben egy Ford Mondeo néhány heves kormánymanőver után belecsapódott az egyik villanyoszlopba. Bár az ügyben még csak most kezdődött vizsgálat Dr. Herpy Miklós közlekedési szakjogász húsz évnyi tapasztalattal a háta mögött pontosan tudja, milyen következményekre számíthat az összetört Ford vezetője és mire azé a Volvóé, amely a Margitszigetről hajtott elé szabálytalanul, majd nem állt meg azonnal, a karambol után. Az eredeti, térfigyelő kamerás felvételt a Budapesti Autósok Közössége bocsátotta rendelkezésünkre.

Április 2-án egy Ford Mondeo haladt Pest irányába, az Árpád híd külső sávban, nem sokkal előtte egy piros Opel Astra. Amikor a piros autó a margitszigeti felhajtóhoz ért, egy fekete Volvo rögtön kikanyarodott mögé a külső sávba a szigetről, közvetlenül a Ford elé és nem adott elsőbbséget a Mondeonak.

Erre az utóbbi autó vezetője erősen elrántotta balra a kormányt a középső sáv felé, majd vissza jobbra, elhaladt a Volvo mellett – nem ütköztek össze –, majd ismét balra kormányzott, amitől a Ford már irányíthatatlanul kisodródott a híd közepe irányába. Ott oszlopnak ütközött és hatalmas piruettel állt csak meg. Mindez a még mindig a szélső sávban haladó Volvo látóterében történt, vezetője lelassított, az előtte levő forgalom elhaladt, kitisztult az út. Ezután a elsőbbség szabályait minden bizonnyal megszegő volvós sokkal súlyosabb hibát vétett: elhajtott segítségnyújtás nélkül.

Mi történt ezután? Mire számíthat a Ford, mire a Volvo és mire a többi autó vezetője? Sőt, mit kell tennie bárkinek, aki egy közúti baleset szemtanúja, esetleg részese lesz? Minden kérdésre választ adunk a műsorban, és bár csak eshetőségeket vetünk fel, szeretnénk, ha minden autós okulna a történtekből.

A baleset vezetéstechnikai konzekvenciáit már levontuk, ezekről szól korábbi véleménycikkünk. 

Korábbi epizódok:

Nem szedte rendesen a gyógyszert, halálos balesetet okozott
Epilepsziás roham közben halálra gázolt egy szabályosan közlekedő motorost, a bíróság szerint mégsem követett el gondatlanságot.
A gázolás, amit lehetetlen túlélni
A bringást egy Ford Transit ütötte el a kereszteződésben, nem lehet tudni, ki ment át a piroson, azt viszont igen, hogy ki kapott 5,5 milliós kártérítést.