2021.03.05. 17:23

Több ezer autószervizt, kereskedést és alkatrészforgalmazót is érintenek a kormány március 4-én bejelentett intézkedései, amelyek a koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutása miatt jelentősen megváltoztatják az életünket hétfőtől. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy autósként mire kell számítanunk március 8. és 22. között, ha autót vennénk, illetve javíttatnánk, esetleg vizsgáztatnánk.

DSC01897

A Magyar Közlöny mai számában részletesen írnak arról, hogyan érinti a kormány csütörtöki, koronavírus-járvány megfékezésével kapcsolatos döntöse az autós vállalkozásokat. 

A március 8-tól várható szigorításokról először a 4-i Kormányinfón hallhattunk, ahol bejelentették, hogy a járvány harmadik hullámának felfutása, illetve az új, fertőzőbb koronavírus-mutáció terjedése miatt jelentősen korlátozni fogják a kereskedelem és a szolgáltó szektor működését a következő két hétben, tehát március 8-tól 22-ig. 

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmaztott, hogy hétfőtől zárva lesznek az üzletek, kivéve a benzinkutakat, a drogériákat, illetve a gyógyszertárakat. Ebben az időszakban leállnak a szolgáltatások is, a magánegészségügy kivételével

A fentiek felvetettek néhány alapvető kérdést. Mit tehet, aki ebben az időszakban szeretett volna új, vagy használt autót vásárolni, esetleg átvette volna amit korábban lefoglalt, kifizetett? Mit tehet, akinek javításra szorul az autója és hogyan vásárolhat hozzá alkatrészt? Az ügyben feltettük kérdéseinket az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, de válaszaik érkezése előtt megjelent a Magyar Közlöny pénteki száma és benne néhány támpont ezekkel kapcsolatban.

A mai Közlöny értelmében viszont meghatározott időben (hajlani 5 és este 8 óra közt, tehát a kijárási korlátozáson kívül) és feltételekkel (elsősorban maszkviselés és 1,5 méteres személyek közti távolság megtartása) megengedett a tartózkodás és vásárlás egyebek mellett a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet.

Ezt úgy értelmezzük, hogy az autóalkatrészeket és felszereléseket árusító üzletek, illetve az autókereskedések kinyithatnak, bár bizonytalanságra adhat okot, hogy ezekkel kapcsolatban külön említik a munkavégzést, illetve a hivatásbeli kötelezettséget, mint az üzletek felkeresésének okát. 

Bár tudomásunk szerint az autószalonok hétfőn mindenki számára nyitva lesznek, a fentieket a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, Erdélyi Péter úgy értelmezi, hogy magánvásárlók nem tartózkodhatnak a kereskedésekben a korlátozások ideje alatt, csak a céges vevőket szolgálják ki. Erről a kérdésről hétfőn derül majd ki, hogy mely cég melyik értelmezést tekinti magára vonatkozónak. 

A rendelet később részében a lezárások heteiben a szolgáltatásokat érintő intézkedésekről is írnak. E szerint a személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtó helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani, kivéve egyebek mellett, a közlekedési szolgáltatást, a járműszerviz-szolgáltatást és ipari gépszervizeket, valamint a háztartásigép-szervizeket. 

DSC01907

A fentieket úgy értelmezzük, hogy az eddigiek szerint nyitva lesznek az autószervizek, fogadják ügyfeleiket, elvégzik a javításokat és óvintézkedések mellett vissza is adják azokat. Ugyanitt szintén felsorolják az autómosókat és az autókölcsönzőket, amelyek a következő hetekben is nyitva tarthatnak. 

Amikor 2020-ban, a vírusjárvány első hullámának elején felkerestük a Ford Petrányi márkaszervizt és kereskedést, ahol ózonos fertőtlenítéssel, az autószerelés videós dokumentálásával és a javításra szoruló, illetve megjavított autók háztól-házig szállításával próbálták fenntartani a forgalmat. 

A cikk írásakor az időszakis és első forgalomba helyezéshez tartozó műszaki vizsgák rendjében sincs változás, vagyis akinek van előre bejelentett időpontja bármely magán- vagy állami vizsgabázison, az hétfő után is elviheti az autóját a műszaki ellenőrzésre, bár a lejárt műszaki megújítása nem kötelező a rendkívüli helyzet kezdete óta.

Az autós cégek nagy árat fizettek a járvány első évében, hiszen a Datahouse áprilisi összesítése szerint egyetlen hónap alatt közel ötven százalékkal kevesebb új autót adtak el, mint egy évvel korábban, míg az év egészében 19 százalékkal kevesebb autót, vagyis a korábbi 158 ezer helyett csak 128 ezer új autót adtak el Magyarországon. A használtautó-import visszaesése  pedig 16,5 százalékos volt. 

A Totalcheck átvizsgálási szolgáltatás a jogszabályok nyújtotta lehetőségeknek megfelelően, azok betartásával zavartalanul működik tovább a 2021. március 8. utáni időszakban is az Avalon Bosch Car(e) Szervizben.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.