2019.11.22. 06:05 Módosítva: 2019.11.22. 08:22

Havonta kapunk újabb és újabb fedélzeti kamerás felvételeket valamilyen veszélyes közlekedési helyzetről. Ezek egy része véletlenül, figyelmetlenségből, vagy balszerencse, esetleg műszaki hiba miatt alakul ki, és a videók így is tanulságosak. A felvételek egy másik része szerint viszont az autó fegyver, és aki használja, a másik autós fejéhez tartja, vagyis fenyeget vele. Utóbbi kategóriába tartozik az a videó is, amely az M1-es autópályán november 16-án lezajlott eseményeket mutatja be.

Az ügyet egyféle szemszögből ismerjük, hiszen csak az alábbi egyperces, fedélzeti kamerás videót készítő olvasónk, Laci jelentkezett, hogy megmutassa, mi történt november 16-án, az M1-es autópályán, a Budapest felé menő oldalon, a Tata közelében lévő, hosszú egyenesben. Mint írja, délután két óra körül tempomat szerint 135 km/óra sebességgel autózott, ami valójában százharmincnak felel meg, majd behúzódott a belső sávba, hogy megelőzze a szélsőben haladó kisteherautókat, melyek közt nagyjából 150-200 méter távolság volt. 

Miközben éppen a második, a felvételen is látható teherautó mellé ért, a tükörben észrevette, hogy a mögötte nagyjából kétszáz méterre haladó, szintén előzésben lévő autót levillogja egy fekete Audi, amely nagyon türelmetlennek tűnt és jóval gyorsabban mehetett, mint ők ketten.

Mivel olvasónk úgy ítélte, biztonságosabb befejezni a manővert és csak ezután visszahúzódni a külső sávba, nem húzódott le az Audi elől, intenzív fékezéssel a teherautó mögé. Az A4 2-3 méterre megközelítette őt és közben villogott rá. A felvétel érdemi része ezután következik és alátámasztja, amit Laci leírt. Miután autójával a megelőzött kisteherautó elé húzódik a szélső sávba, az Audi vezetője elé kerül, majd megkezdődik a kakaskodás, amelyet gyakran láthat bárki, aki a magyar autópályákon közlekedik. 

Az audis többször nagyot fékez, mire olvasónk ismét sávot vált, a büntetőfékező fekete kombi ismét bejön elé, majd újra villannak a féklámpák. A negyven másodperces jelenetet tartalmazó videón kívül kaptunk egy rövidebb snittet is, amely, ha hinni lehet a felvétel alján látható időpontjelzésnek, két perccel az események után készült, de bevágtuk az első videó végére. 

Ezen az Audi éppen lehajtani készül a 67-es kijáraton, fékez, jobbra indexel, majd amikor olvasónk autója a közelébe ér a belső sávon, visszarántja a kormányt a szélsőre. Közben átlépi a lehajtó záróvonalát, illetve a forgalomtól elzárt terület felfestését, de továbbra is jobbra indexel. A fekete kombi ismét a belső sávra húzódik, majd ismét büntetőfékez egyet a felvétel végén.

Ez az utóbbi manőver az, amelyet nehéz nem szándékos veszélyeztetésként értékelni. A teljes felvételt elküldtem Dr. Herpy Miklós közlekedési szakjogásznak, hogy az ügynek más olvasata is legyen, mint a harag és a frusztráció, amit egyaránt érezhetett olvasónk, amikor találkozott az audissal, a néző, aki a hasonló videók láttán vérontást követel; illetve talán a 2019-es Audi A4 TDI Avant vezetője is. Ő valamiért bosszút akart állni, és csak ő tudja, hogy miért, azt viszont bárki tudhatja, hogy ilyesmire nincs mentség, legfeljebb magyarázat. 

A KRESZ 27. paragrafusának harmadik bekezdése előírja, hogy a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy és vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. A videófelvétel első részében az látható, hogy az Audi háromszor fékez erősen úgy, hogy ezt előtte, semmilyen forgalmi körülmény nem indokolja. Nincsenek közvetlenül előtte járművek, nincsenek állatok, vagyis tiszta az út. 

Az ügyvéd szerint ez a magatartás értelemszerűen sérti a KRESZ fenti passzusát. Ha a fekete autó vezetője gondatlan volt, vagyis nem szándékosan taposott többször a fékbe, akkor a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértést követte el. Ha viszont a "büntetőfékezés" szándékos volt, vagyis az audis balesetveszélyes helyzetet akart teremteni, akkor a közúti veszélyeztetés megnevezésű bűncselekményt követhette el. Mivel egymást követően háromszor fékezett a felvételen, ez alapján az Audi vezetője alighanem szándékosan cselekedett. Érdemes hozzátenni, hogy a KRESZ-ben nincs ledudálási és levillogási jog. Dudálni és a fénykürttel villogni csak bizonyos esetekben szabad, például veszélyhelyzetben a többi autósnak jelezve, vagy lakott területen kívül, az előzési szándék jelzésére, de nem akkor, amikor a veszélyhelyzetet éppen te okozod.

A felvételt készítő autó mozgásából látszik, hogy a balesetveszély kialakult, hiszen vezetőjének, olvasónknak el kellett rántania a kormányt, hogy ne ütközzön össze az Audival. Már az A4 mellé érve tudott lelassítani annak sebességére, tehát az ügyvéd szerint feltételezhető, hogy olvasónk autója nem tért volna ki balra, hátulról belerohant volna a fekete kombiba. A felvételt készítő autó elé érve az Audi időt sem hagyott a megfelelő követési távolság felvételére, hanem azonnal fékezni kezdett - láthatóan forgalmi ok nélkül.

A baleset elkerülése nagyrészt a kamerás autó vezetőjének ügyességén és lélekjelenlétén múlott. Bár látható, hogy az Audi vezetője mindent megtett azért, hogy a felvételt készítő autót baleset érje, Dr. Herpy Miklós szerint fontos aláhúzni, hogy mivel menetdinamikai adatokat kell figyelembe venni az audis cselekményének pontos megítéléséhez, egy hasonló esetben bírója válogatja, hogy milyen ítélet születne. A felvételen nem látszik, hogy melyik autó milyen erővel lassított, ami felvet némi bizonytalanságot. 

A Kúria 2015. 51. számú büntetőhatározata fontos lehet az ügy súlyosságának megítélésében. Ez a határozat egy olyan ügy végén keletkezett, amelyben egy autós ráhúzta a kormányt egy másikra, majd büntetőfékezett, erre az első autó elrántotta a kormányt, elsodort egy mögötte haladó motorost, aki meghalt a balesetben. A büntetőfékező autósra öt év letöltendő börtönt szabott ki a bíróság és további öt évre elvették a jogosítványát.

Egy feljelentés nyomán induló büntetőeljárásban felhasználható egy a mostanihoz hasonló fedélzeti kamerás felvétel is, illetve a veszélyes forgalmi szituációban résztvevő összes autós vallomása. Bár olvasónk jelezte, hogy még nem döntött a feljelentésről, Dr. Herpy Miklós szerint nincs vesztenivalója annak, aki feljelentést tesz, miután valaki büntetőfékezéssel veszélyeztette, ha egyébként maga nem szabálytalankodott. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indít nyomozást és bizonyítékként szolgálhat a videófelvétel, de a szemtanúk, illetve a másik résztvevő vallomása.

Aki büntetőfékezéssel játszik az úton, az mások életét kockáztatja és nincs olyan helyzet, amikor az ilyesmi elfogadható. A közúti veszélyeztetést három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény, ha nem sérül meg senki súlyosan. Abban az esetben viszont, ha az elkövető büntetlen előéletű, rövidebb, felfüggesztett szabadságvesztésre számítható, esetleg magasabb összegű pénzbüntetésre, illetve bevonják a jogosítványát.

Az ügyvéd szerint nem elsősorban a büntetési tételek miatt fontos, hogy senki ne menjen bele hasonló közlekedési helyzetekbe, sokkal inkább azért, mert az ilyesmiből nagyon könnyen lehet súlyos, vagy halálos baleset. Az audis magatartásának megítélésén nem változtatna, ha a cikk hatására jelentkezne saját videófelvételével, és kiderülne, hogy olvasónk is büntetőfékezéssel fenyegette, mielőtt bevágott elé. Legfeljebb őt is megbüntetnék.