Többször írtunk már a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. sokéves gyakorlatáról, melyben egy külföldi behajtócéget küld minden nem magyar rendszámú autó gazdájára, ha az illető nem vált e-matricát, mielőtt felhajt valamelyik fizetős magyarországi útra. A cég nem teketóriázik, már az első fizetési felszólításában az eredeti, itthon ismert pótdíj háromszorosát követeli az autóstól. Igen, ha nem magyar a rendszámod, még akkor is hátrányba kerülsz az itteni autósokhoz képest, ha nem vagy megveszekedett bliccelő.
Ludas Matyi meséje óta sok víz folyt le a Dunán, de valami nem változott. Ahogy Döbröginek is háromszorosan kellett megfizetnie a bűneiért, úgy a magyar autósokhoz képest a külföldi rendszámú autók gazdái is az itteni pótdíj összegének háromszorosát fizetik, ha egyáltalán nem váltanak e-matricát, vagy nem a megfelelő kategóriát választják.
Egy hazai autóshoz képest csaknem háromszoros összeggel kell lakolniuk ugyanazért a szabálytalanságért és bár korábban többször írtunk hasonló esetekről, azóta fontos fejlemény, hogy mindezt a törvény – vagy inkább a bíróság - is szentesíti. Attila mesébe nem illő története elrettentő példa lehet minden külföldi rendszámú autó üzembentartójának.
Olvasónk egy osztrák rendszámú, 2012-es Volkswagen Passattal lépte át a magyar határt Hegyeshalomnál, 2016. májusában. Tény és való, hogy az útdíj megfizetését két alkalommal elmulasztotta, így le kell szögezni, hogy Attila mulasztása nem menthető, az útdíjrendelet alapján pótdíjat kell fizetnie neki is, ahogy bárkinek, aki felhajt egy fizetős útra és egy órán belül nem vált e-matricát.
A szokásos eljárás ilyenkor az, hogy az autó rendszáma alapján az üzembentartó adatait kikérik a Belügyminisztérium által kezelt gépjármű-nyilvántartó rendszerből és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) küld egy fizetési felszólítást először 15 ezer forintról, majd később ennek több mint háromszorosáról, ha nem érkezik meg a pénz. Bizonyos ritka esetekben, például amikor valaki elírja a rendszámot, menthető a helyzet, de többnyire fizetni kell, nincs más megoldás. Ugyanakkor az az eljárás, ami egy külföldi, jelen esetben osztrák rendszámú autó esetében veszi kezdetét, mindenképpen elgondolkodtató.
Alapvető követelménynek tekinthető, hogy ugyanazért a szabályszegésért két – egyébként azonos kategóriába tartozó gépjárművet vezető - autós között ne lehessen különbséget tenni aszerint, hogy magyar vagy osztrák bejegyzésű a gépjármű rendszáma. Egy miniszteri rendelet határozza meg a pótdíj összegét jármű kategóriánként. Ennél kisebb vagy nagyobb összeget nem róhatnak ki egy autósra – pótdíj címén. A jogszabály semmiféle különbséget nem tesz a magyar és a külföldi bejegyzésű járművek között, egyedül a szabályszegés és a jármű típusa számít.
Ennek megfelelően Attila a D1 kategóriára vonatkozó 14 875,- Ft összegre szóló felhívást és csekket várta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt-től. Ehelyett azonban nem a NÚSZ Zrt., hanem kizárólag az Ungarische Autobahn Inkasso GmbH kereste meg, német nyelvű fizetési felszólításával. Ebben a levélben nem csupán az átszámítva 48,75 eurónak megfelelő pótdíjnak, hanem több különféle jogcímen összesen 150,49 euró, azaz körülbelül 48 ezer forint megfizetésére hívták fel.
Feldolgozási díj címén 58,50 eurót (18 700 Ft), az üzembentartó adatainak lekérdezése címén 15,30 eurót 4800 Ft), átalányköltségek címén 11,70 eurót (3700 Ft), majd pedig mindezek után általános forgalmi adó(!) jogcímen 16,24 eurót (5200 Ft) kellett fizetnie egy olyan szervezetnek, amiről még sosem hallott. Attila két levelet is kapott, mivel kétszer mulasztotta el a díjfizetést.
Magyarázatot kért a NÚSZ Zrt-től a többletköltségekről. A cég válaszlevelében arra hivatkozott, hogy a pótdíjakon túli összeg abból adódik, hogy mivel a külföldi forgalmi rendszámokkal kapcsolatban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nem rendelkezik nyilvántartással, ezért külföldi rendszámú gépjárművek jogosulatlan úthasználata esetén külföldi ügyvédi irodát szükséges megbíznia, hogy a képviseletében eljárjon. A külföldön nyilvántartásba vett és a pótdíjjal érintett gépjármű-tulajdonosok adatait kezelhesse és beszedje a pótdíjat.
A NÚSZ tehát szerződést kötött tehát az Ungarische Autobahn Inkasso Gmbh-val, melynek eljárása során felmerült adatfeldolgozói, postai, fordítási, ügyintézési és egyéb költségek. A válaszban hivatkoztak arra is, hogy az eljárás során felmerült költségek nem a NÚSZ Zrt-nél jelentkeznek bevételként, nincs ráhatásuk arra, hogy a közreműködő cég eljárási költségek megtérülése érdekében milyen mértékű adminisztrációs költséget számol fel az üzembentartónak.
Attila úgy döntött, megfizeti ugyan a felhívásban szereplő 300 eurót, vagyis a kb. 30 ezer forint helyett cirka 100 ezer forintot az Ungarische Autobahn Inkasso GmbH-nak, de pert indított a NÚSZ Zrt-vel szemben kettős jogcímen, jogalap nélküli gazdagodás, illetve kártérítés címén és visszakövetelte az általa jogtalannak vélt körülbelül 200 eurót. A pert azért a NÚSZ-szal szemben indította, mert ezzel a céggel került szerződéses jogviszonyba, amikor felhajtott a fizetős útra, nem pedig a behajtócéggel, amely levelet küldött neki.
A bíróság előtt azzal érvelt, hogy ha az autó az ellenőrzéskor nem rendelkezik érvényes jogosultsággal, a jogosulatlan úthasználat miatt a kategóriájának megfelelő pótdíjat kell fizetni. Az autós szabályszegésének tehát a pótdíj lehet a szankciója, amit Attila nem is vitatott. Azt a jogát sem vitatta el a NÚSZ Zrt-nek, hogy közreműködőt vegyen igénybe a pótdíjfizetési felszólításhoz, hiszen ezt a GKM rendelet lehetővé teszi. Álláspontja szerint a pótdíjon felül felszámított költségeknek egyfelől hiányzik a jogalapja, másfelől azok tényleges felmerülése semmilyen módon nem bizonyított. Még azt sem lehet tudni, ezek miben különböznek egymástól.
Attila érvelése szerint szerződés jött létre közte és a NÚSZ Zrt. között az autópálya használatával, szerződést ő szegte meg, amiért pótdíjat köteles fizetni. A pótdíjazáshoz a NÚSZ közreműködőt kért fel, amihez a cégnek joga volt. Csakhogy a törvény értelmében aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy közreműködését veszi igénybe, az igénybe vett személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
A pótdíjon felüli összeg érvényesítésére Attila szerint azért sem volt jogosult a NÚSZ, mert ilyen jogcímen a magyarországi rendszámú gépjárművek üzembentartóival szemben nem érvényesít követelést, noha nyilvánvalóan ezekben az esetben is felmerül adatlekérdezési díj és postaköltség. Az autópályakezelő cég változatlanul azzal védekezett, hogy nála nem következett be gazdagodás (vagyis nem kapott a magyarországi pótdíjon felüli összegből), mert a többletköltségeket nem ő követeli Attilán. A NÚSZ szempontjából tehát nem történt szerződésszegés, sem károkozás.
Az első fokon ítélkező Pesti Központi Kerületi Bíróság jogi szempontból az égvilágon semmi kivetnivalót nem talált az ügyben. A bíróság teljes egészében a beperelt NÚSZ Zrt. védekezését fogadta el. A bíróság egyetértett azzal, hogy a NÚSZ Zrt.-hez az Attila által befizetett összegből kizárólag a két pótdíj jutott el, a keresettel érvényesített járulékos költségek pedig a német közreműködőnél maradtak. Ebből az az egyértelmű következtetés adódik, hogy - ha az egyáltalán jogalap nélküli, amit a bíróságnak nem kellett vizsgálni - a gazdagodás nem az alperesnél merült fel.
A felperes Attila az alperes NÚSZ Zrt. szerződésszegését abban látta, hogy a német közreműködő a járulékos költségek megfizetésére is felszólította a felperest. Ez a magatartás azonban önmagában nem minősül szerződésszegésnek. Ehhez ugyanis az lenne szükséges, hogy a NÚSZ Zrt.-nek illetve a közreműködőnek - szerződéses szolgáltatása legyen az, hogy adott és nem más tartalommal, meghatározott módon a fizetési felszólítást kibocsátja. Erről azonban jelen esetben nincsen szó. Megjegyezte, hogy a pótdíjigény érvényesítéséhez szükségképpen hozzátartozik a fizetési felszólítás kibocsátása, tetszőleges tartalommal. Sőt, a bíróság úgy vélte, Attila igenis köteles kártérítésként a pótdíj összegének kétszeresét elérő költségeket megfizetni – gyakorlatilag bárkinek, aki a NÚSZ megbízásából jár el.
Attila fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben. A fellebbezési folyamat közben, még a másodfokú tárgyalást megelőzően, 2018. január 01-től módosult az a miniszteri rendelet, ami alapján a NÚSZ Zrt. megküldi a pótdíjfizetési felszólításokat. El sem hinnék, mivel egészült ki a normaszöveg: „A pótdíjat a NÚSZ Zrt. szedi be, amelynek során a NÚSZ Zrt. vagy az általa igénybe vett közreműködő szervezet jogosult a pótdíj behajtásával kapcsolatban felmerülő igazolt költségét is érvényesíteni.” Ilyen rendelkezés ugyanis nem volt eddig a jogszabályban.
A felek a másodfokú eljárásban lényegében addigi érveiket ismételték meg. Attila a kérelmében rámutatott a lólábra, illetve pardon, a jogszabály változására. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete mégis teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Attila – és megítélésem szerint vele együtt a józan ész - veszített az ügyben. A másodfokú bíróság is egyetértett a NÚSZ Zrt. védekezésével, és ez a bírói fórum sem tartotta problémásnak Attila esetét.
Mindezek alapján feltehető a kérdés, hogy hol húzódik a pótdíjjal felmerülő költségek érvényesíthetőségének felső határa. Miért ne lehetne ez 100 vagy 200 euró? Hogyan minősíthető jogszerűnek az egymást átfedő, tisztázatlan tartalmú és a perben nem bizonyítottan felmerülő különféle költségtípusok áthárítása az autósra? Tény, hogy ezekre a kérdésekre a bírósági ítélet indokolásából nem kapott választ Attila. Jelen állás szerint tehát a külföldi autósoknak a pótdíj összegén felül igen jelentős további költségeket kell megtéríteniük annak a közreműködő szervezetnek, amelyet a NÚSZ az adott ügyben megbíz. A járulékos költségek összegéről, összetételéről semmit nem lehet előre tudni, sem a NÚSZ, sem az Ungarische Autobahn Inkasso honlapján nem található ezzel kapcsolatos tájékoztatás. Ezeket a tételeket már csak akkor közlik az autóssal, amikor a pótdíjazási folyamat beindul.
Minden autósnak ugyanakkora összegű pótdíjat kell ugyan fizetnie ha nem vesz matricát a fizetős utakon, ebben nincs országok szerinti megkülönböztetés. A külföldi rendszámú autók üzembentartóit azonban extra sarc sújtja, és ettől a magyar bíróságok úgy tűnik, nem fogják megvédeni őket.
