- Jelentősen átalakult az MG4 második generációja.
- A dizájn csak parányit hasonlít az előző verzióra, az autó minden irányban nagyobb lett, a tengelytáv pedig 45 milliméterrel nőtt.
- A teljesítmény kissé csökkent: az új modell 161 lóerős villanymotort kapott a korábbi 170 helyett, az akkumulátor továbbra is LFP, de a kapacitását még nem közölték.
- Kínában mutatkozik be először, majd év végén más piacokra is megérkezhet.
Csaknem három év után teljes megújuláson esik át az MG4. A modell második generációját Kínában mutatták be elsőként, ugyanis ott eléggé gyenge eladásokat produkál és a gyártó abban bízik, hogy az új generációval ez változhat.
Izginek tűnő, olcsó villanyautó, semmi több
Az MG4 a katalógusadatok alapján egy szerethető eszköznek tűnik, de a mindennapi használat már más tészta.
Az SAIC tulajdonában lévő márka Kínában nem, de itt Európában elég népszerű, annak ellenére, hogy a megjelenése megosztó. Ezért a második generáció csaknem teljesen eltér az elsőtől, egyedül az autó formájában, első lökhárítójában és picit a fényszóróiban látni hasonlóságot.

A modell minden dimenziójában nagyobb lett pár centivel. 4,29 méterről 4,4 méterre nőtt a hossza, amiből a tengelytáv 2750 milliméter, vagyis 45 millivel hosszabb. A teljesítménye viszont picit csökkent az előző változathoz képest: az új MG4 egy 161 lóerős villanymotort kapott, ami gyengébb, mint az előző alapmodell 170 lóerős egysége. Az új MG4-ben LFP akkumulátor van, de kapacitását még nem közölték.
A modell először a kínai piacon jelenik meg, de elvileg az idei év végén más piacokon is bevezetik.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Közélet
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.
- Hírek
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.
- Hírek
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.
- Tesztek
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.
Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.
- Hírek
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.
- Hírek
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.
- Hírek
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.
- Hírek
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.
