Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
- A BYD még idén elhozza Európába a Seagullt, amely Dolphin Surf néven fut majd.
- Az Egyesült Királyságban 15-20 ezer fontba (7,2 - 9,5 millió forintba) kerülhet, miközben Kínában átszámolva csak 3,7 millió forintot kell érte fizetni.
- Az európai változat modernebb biztonsági rendszereket kap, hogy megfeleljen az előírásoknak.
- Kínában hatalmas sikert aratott, 2023 novembere óta az ország egyik legnépszerűbb autója.
- Kétféle akkumulátorral kapható: a kisebb 305, a nagyobb 405 kilométeres hatótávot biztosít.
- A belső tér fapadosabb a BYD többi modelljéhez képest, de a 10,1 colos kijelző forgatható, és az Android-alapú DiLink rendszert futtatja.
- A dizájnt Wolfgang Egger tervezte, Kínában „Mini Lamborghiniként” is emlegetik, bár a hasonlóság erősen megkérdőjelezhető.
Még idén elhozzák Európába a BYD legolcsóbb elektromos autóját, a Seagullt. Európában Dolphin Surf néven értékesítik és nem meglepő módon jelentősen drágább lesz, mint Kínában (átszámolva 3,7 millió forint), de pontos árat még nem közöltek.
3,2 millió forintba kerül a BYD legolcsóbb villanyautója
Só alapú akku hajtja, és messze olcsóbb, mint bármi más a piacon.
Az Electrek és Autocar információi szerint 15-20 ezer font között lesz az Egyesült Királyságban, ami nagyjából 7,2-9,5 millió forintnak felel meg. Itthon jelenleg a legolcsóbb villanyautó a Dacia Spring, ami 9,5 millió forint.
Az ára dönti el a sorsát
Kívül-belül kicserélték, de a lemezek alatt nem sokat változott a legolcsóbb villanyautó. Bár hazai ára még nincs, azt már tudjuk, milyen vezetni.
A kínai modellhez képest az európai modernebb biztonsági rendszereket kap, hogy megfeleljen az itteni szabványoknak. A Seagull hatalmas sikert aratott Kínában, 2023 novembere óta az ország legnépszerűbb autója, maga mögé utasítva a Tesla Model Y-t. A 3,78 méteres kisautó kétféle BYD akkumulátorral készül: a 30,08 kWh-s változat 305 kilométeres hatótávot biztosít, míg a 38,88 kWh-s verzió 405 kilométert.

A belső tér BYD-san érdekes, de fapadosabb a többi modellhez képest. A 10,1 colos viszont 10,1 ugyanúgy forgatható, amelyen az Android-alapú DiLink fut.
A Seagull dizájnját Wolfgang Egger, egykori Lamborghini-tervező munkája, emiatt Kínában a „Mini Lamborghiniként” is emlegetik (bár ránézésre nincs sok köze hozzá). A modell már több országban, például Brazíliában és Mexikóban is kapható Dolphin Mini néven.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.
- Hírek
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Közélet
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Hírek
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.
- Hírek
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.
- Hírek
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.
- Hírek
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.
- Hírek
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.
- Hírek
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.
- Hírek
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.
- Tesztek
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.
Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.
