8,5 milliárdot blicceltünk össze az útkezelőnek

2023.06.02. 09:44

Átlagban naponta több mint 1 milliárd forint folyt be a NÚSZ Zrt.-hez. A pótdíjakból származó bevétel 22 százalékkal emelkedett. 

Jelentősen növelte bevételeit a fizetős utakért felelős Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a múlt évben. 

01056006

Az állami kézben lévő cég szerdán megjelent hivatalos beszámolója szerint a nettó árbevétel meghaladta a 386 milliárd forintot, azaz napi átlagban 1,06 milliárd forintot tett ki. Ez a bevétel 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. 

Az e-matrica-eladásokból több mint 76 milliárd forint folyt be a kasszába, ami 18 százalékos emelkedést jelent. Ez jóval meghaladja a matricadrágulás mértékét, hiszen 2021-ről 2022-re 5 százalékkal nőttek az árak, vagyis az eladott mennyiség növekedett. A matricáknál jóval komolyabb bevételt jelent a cégnek a teherautók, kamionok után fizetendő e-útdíjból származó bevétel, amely 12 százalékkal 282 milliárd forint fölé emelkedett. 

Összegszerűen a teljes bevételhez képest jóval kisebb tételt jelentettek tavaly a pótdjak, amelyek összege meghaladta a 8,5 milliárdot, de ez jelentősen, 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. 

Közel 20 milliárdos profit

A társaság üzleti eredménye 2021-ben még plusz is volt, 1,7 milliárd forintra rúgott, 2022-ben viszont 3,9 milliárd forintos volt a mínusz. Ugyanakkor  a pénzügyi műveletekkel sikerült a pozitív tartományba húzni az adózás utáni eredményt. Utóbbi tavaly 19,9 milliárd forint volt, ami majdnem tízszerese az egy évvel korábbi alig több mint 2 milliárdos nettó profitnak. 

A NÚSZ Zrt. felügyeleti szerve, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda döntése értelmében a közel 20 milliárd forintos nettó nyereség a társaság eredménytartalékába kerül.