Igazi mérföldkő a Honda Prologue

2022.10.07. 13:17

Először idén tavasszal láthattuk képen a Honda készülő elektromos hobbiterepjáróját, a Prologue-t, amelynek érdekessége leginkább abban rejlik, hogy hajtását nem a japánok fejlesztik házon belül, hanem a General Motorsszal való együttműködés jegyében az amerikai óriás szállítja. A modell egyre közeledik a sorozatgyártáshoz, a Honda most a teljes külsőt és belsőt megmutatta.

A formanyelv a Honda új, Neo-Rugged névre keresztelt irányzatát tükrözi, amelynek lényege az lenne, hogy a modern technológia mellett azt is sugallja, a modell minden célnak megfelel – na, persze ezt jobb, ha SUV-kereteken belül értelmezzük. A képeken látott North Shore Pearl gyöngyházfehér fényezés a Prologue exkluzív színe lesz, elvileg más típus nem kapja meg. Feltűnik még a panoráma üvegtető és a 21-es kerekek mellett, hogy hátul nem hagyományos Honda-logót, hanem új, feliratba öntött jelzést visel.

Belül két kijelző uralkodik, a sofőr elé 11 hüvelykes került műszeregység gyanánt, középen pedig egy 11,3 colost találunk, amely a Honda legfrissebb infotainment rendszerét futtatja. Maradtak ugyanakkor fizikai gombok is, például a légkondit két hagyományos tekerővel állíthatjuk, vannak középen USB-aljzatok, és megszórták gombokkal a kormányt is. A hátsó helykínálatról a képek nem árulkodnak, de az ígéretek szerint mind az utasoknak, mint a csomagnak jut majd tér bőven.

Mivel a Prologue alapjául a Chevrolet Blazer EV szolgál, specifikációban is nagyjából ugyanazt várhatjuk a Hondától, mint a testvérmodelltől. A Chevyből első- és összkerekes is készül, a csúcsmodell 565 lóerő körül tudhat a várakozások szerint, a hatótáv 400 és 520 kilométer között alakul. A Prologue méreteit már közölték, hossza közel 4,9 méter, szélessége csaknem két méter, magassága 1,6, míg tengelytávja 3,1 méter.

A korábbi hírek szerint az újdonságot a GM mexikói üzeme gyártja a Honda számára, méghozzá 2024-től. A műszaki részletekről és a forgalmazással kapcsolatos tudnivalókról addig minden bizonnyal több is kiderül.