GSi helyett GSe: bemutatjuk a legsportosabb Astrát

2022.09.28. 11:44

Az Opel már a régi Manta stílusosan modernizált, elektromos verziójánál belengette a GSe típusjelzést, aminek egy ideje már a logóját is ismertük. A jelölés mögé olyan modelleket szán a gyár, amik a sportos GSi-k szellemiségét viszik tovább, némi elektromossággal fűszerezve. Most itt az első ilyen modell, az Astra GSe, ami ötajtós és kombi változatban is elérhető lesz.

Az új Astrát 2021-ben mutatta be az Opel és mi is írtunk már róla több alkalommal. A Peugeot 308 alapjaira épülő Astrából azonban eddig nem volt kimondottan sportos modell. Az Astra GSe ezt a tátongó űrt hivatott kitölteni.

Érdekesség, hogy már régen is létezett ez a jelölés, csak ott még GS/E formában és a Grand Sport Einspritzung – utóbbi, mint befecskendezés – szavakat rövidítette. A Commodore és a Monza típusokból is volt ilyen, de a mostani GSe típusjelzésnél az e-betű már az elektromosságra utal.

Az új változat motorikusan nem akkora újdonság: az 1,6 literes, négyhengeres turbós benzines és az elektromos hajtás kombinációja eddig is létezett az Astra plug-in hibrid változatában, ott még csak 180 lóerős teljesítménnyel. A GSe viszont 225 lóerős maximális rendszerteljesítményt és 360 Nm-es forgatónyomatékot tud. Pont úgy, mint ahogy a Peugeot 308-asban is.

Tehát a hajtáslánc nem akkora meglepetés, a futómű viszont izgalmas pontnak ígérkezik. Az Astra GSe 10 milliméterrel alacsonyabb lett és Koni FSD lengéscsillapítókat szereltek alá. A kormányzást is sportosabbra hangolták, illetve az ESP-t is megvariálták, hogy jobban támogassa a tempós menést.

A külső első ránézésre keveset változott az eddig is létező GS-Line felszereltségű Astrákhoz képest. A lökhárítók formáján szigorítottak, illetve a Manta GSe felnijeihez hasonló, 18 colos felnik járnak az Astra GSe-hez. A beltérben a csak ehhez a modellhez elérhető sportülések jelentik a legjelentősebb újítást.

Az Astra GSe tehát nem rúgja rá az ajtót a sportos ferdehátúak – és kombik – világára, hiszen elég óvatosan nyúltak hozzá az alapjául szolgáló modellhez. Az új változat ötajtós és kombi – vagyis Sports Tourer – kaszniváltozatban is elérhető lesz, azt azonban még nem árulták el, hogy mikortól.

Forrás: Opel