A navigációt figyelte a stoptábla helyett, csúnya balesetet okozott

2022.08.15. 09:34

Bár látta, hogy kereszteződéshez közelít, olyannyira a navigációra koncentrált egy autós a 67-es utat keresztező egyik mellékúton, hogy a stoptáblát figyelmen kívül hagyva belerohant egy másik, szabályosan közlekedő járműbe.

Mint kiderült, a nő éppen hazafelé tartott Szekszárdra, de nem volt helyismerete, és utast sem szállított, aki tudott volna neki segíteni. Bár az érintett szakaszon megengedetthez képest még lassan is haladt, annyira belefeledkezett a telefonján futó navigációba, hogy a táblákat nem nézte.

A főútra ezek miatt fékezés nélkül hajtott be, eltalálta az ott szabályosan érkező másik autót, amit neki is lökött a szintén kihajtani szándékozó, de a stoptáblánál álló busznak. A vétlen járművezető súlyos, többszörös töréssel járó sérülést szenvedett. A balesetet okozó nő elismerte hibáját, vele szemben közúti baleset gondatlan okozása miatt pénzbüntetés és járművezetéstől való eltiltás kiszabását indítványozza az ügyészség.

Forrás: ugyeszseg.hu