Az Urus a leggyorsabb toronyház a Pikes Peaken

2022.08.11. 17:20

Sok gyártó szereti azzal döngetni a mellét, hogy az autói milyen időket futnak mindenféle versenypályákon. Eddig a legnagyobb sláger a Nürburgring volt, de egyre többször hallani a Pikes Peak hegyi felfutón elért időkről is. Ennek nyilván nincs sok értelme, hiszen attól, hogy egy szériában gyártott autó embertelen jó időt fut, azt egy átlagos vevő soha a büdös életben nem fogja tudni reprodukálni.

Ugyanakkor a dolog működik, hiszen vannak sokan, akiknek igenis számít a tudat, hogy övék a leggyorsabb autó. Faramuci, amikor óriási, még csak véletlenül sem erre való hobbiterepjárókkal is ölre mennek a tizedekkel, de mégis van ilyen. Például a Bentley Bentaygával is mentek egy hegyeset a Pikes Peak hegyi felfutón, eddig annak a 10 perc 49,9 másodperces ideje volt a rekord a SUV-k között.

Most ennek az időnek vágott alá jócskán a Lamborghini egy Urus-szal, méghozzá egy olyan változattal, ami nem teljesen széria. A Lamborghini szűkszavúan csak annyit árult el, hogy a 4 literes, V8-as turbómotort egy kicsit felhúzták, hogy ne csak a gyári motor karcsú, 650 lóerős teljesítményével és 850 Nm-es nyomatékával kelljen szűkölködnie a pilótának. Még egy nem túl visszafogott, kígyóbőrre hasonlító fóliázással is feldobták a hatalmas Lambót, hátha az is ér még pár századot.

Kevésbé látható részleteiben is változott a Pikes Peakre felkészített Urus: például beszereltek egy bukókeretet és egy versenyülést, amit az ehhez való biztonsági övekkel egészítettek ki. A gumikat Pirelli P Zero Trofeo R darabokra cserélték, amiknek a kifejlesztésében is részt vett a Lamborghini. A művelet zajos sikernek mondható, hiszen a megtuningolt Urus, Simone Faggiolival a volánnál 17 másodpercet rávert a Bentayga 2018-as idejére, így a Lambo 10:32,1 másodperces ideje jelenleg a rekord a hobbiterepjárónak hívott, szupergyors toronyházak között.

Egyébként a Pikes Peak igazán félelmetes terep: a felfutó 20 kilométeren keresztül kanyarog a hegyen és lenézni nem érdemes, hiszen főleg baromi mély szakadékok alját lehet látni. Az összesen 156 kanyart és a hosszú távot lefűzni hatalmas kihívás szinte bármivel, egy ilyen óriási és jó nehéz autóval pedig igazán szürreális és ijesztő élmény lehetett, aminek már pusztán a teljesítéséért is járna a pacsi. A rekordért pedig legalább kettő.

Forrás: Autocar