Európába jön a Ford Bronco

2022.07.04. 17:21

Sokáig az is kérdéses volt, hogy elhozzák-e a Bronco bármelyik változatát Európába, de úgy hallani, a Mustanghoz hasonlóan, arculatépítési céllal forgalmazni kezdik itt is.

Korábban az alkatrészhiány, illetve az autó iránti hatalmas amerikai érdeklődés sem tette lehetővé, hogy az európai bevezetésre gondoljanak, de úgy tűnik, a Ford vezetése mostanra eldöntötte, hogy elhozzák Európába a Broncót is, igaz, csak korlátozott mennyiségben lesz elérhető. Valószínű, hogy csak a drágább, alvázas modellt kapjuk meg, az olcsóbb Bronco Sportot nem hozzák.

Afféle előzetesként már ki is állították a Bronco néhány példányát a júniusi Szófiai Autószalonon, most pedig azt is elárulta az európai Ford importmodellekért felelős főmérnöke, hogy 2023 második felében kezdődhet meg a forgalmazás. Az is kiderült, hogy csak a négyajtós változatot tervezik behozni, és csak balkormányos kivitelben. A kis példányszámra nyilván az a magyarázat, hogy a Fordnak is tartania kell magát a szén-dioxid-kibocsátási szabályokhoz, a Bronco pedig csak viszonylag iszákos benzinmotorral létezik, várhatóan Európában is azzal lesz kapható.

A Bronco a Ford számára azért fontos Európában, mert ezzel a Jeep Wrangler alternatíváját kínálhatják a terepjáró-piacon.