Napi zseni: zsákutcába menekült a rendőrök elől, lezúzott egy autót

2022.01.27. 09:45

Somogyszentpál belterületén akartak igazoltatni egy sofőrt a rendőrök, ugyanis felismerték őt: tudták, hogy a férfit engedély nélküli vezetés miatt eltiltották. A jelzésre a sofőr először lehúzódott, majd, amikor a rendőrök kiszálltak, hogy igazoltassák, a sofőr nagy gázt adott és menekülőre fogta.

Valószínűleg a táblák felismerése is kihívásokat okozhatott, hiszen a férfi egy zsákutcába menekült. Ott viszont már nem ez volt a legnagyobb problémája, ugyanis a tükörsimára kopott gumik miatt elvesztette az uralmát az autója felett a hófedte utcában és egy másik autóba csapódott.

Mindkét autó csúnyán összetört, sőt a várakozó autóban ülő egyik utas könnyebben megsérült. A balesetet okozó sofőrt elfogták és előállították. Eltiltás hatálya alatti vezetés miatt kihallgatták, továbbá nem megfelelő műszaki állapot és biztonsági öv használatának mellőzése miatt közigazgatási eljárást indítottak ellene. Szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, mivel az autója ki volt vonva a forgalomból és ezek alapján talán nem meglepő, de kötelező biztosítása sem volt.

Via police.hu