A holland nyomozók fejtették vissza a Tesla Autopilot adatait

2021.10.22. 15:18

A Holland Törvényszéki Intézet (NFI) nyomelemző szakemberei állítólag sikeresen fejtették vissza a Tesla Autopilot által gyűjtött adatokat. Azt mondják, így olyan részleteket is megtudhatnak egy-egy balesetről, amelyekre a gyártótól kapott adatokból nem feltétlenül lehetne következtetni.

tesla autopilot graph

A holland intézet megoldása – azaz hogy az Autopilot programjának visszafejtésével jutottak adatokhoz – meglehetősen szokatlan, különösen úgy, hogy a Tesla a balesetben részt vevő autó által rögzített felvételeknek a balesetre vonatkozó részét kiadja a tulajdonos, vagy a hatóságok kérésére. Az NFI munkatársai szerint azonban ezzel a módszerrel több adatot nyerhettek ki a rendszerből, és volt olyan eset, amelynél a többlet-adat fontos szerepet játszott.

A Reutersnek azt nyilatkozták, hogy egy esetben például a rögzített sebesség- és távolság-adatokból derült ki, hogy az Autopilot túl kis követési távolságot tartott, így amikor a sofőr visszakapta az irányítást, már nem volt esélye elkerülni a balesetet.

Az Autopilottal felszerelt Teslákban az NFI szerint a legtöbb lényeges adatot – helyzetet, sebességet, pedálállásokat, fékhasználatot – rögzíti a rendszer, ezeket rendszeresen fel is tölti a gyártóhoz annak érdekében, hogy az így nyert adatokkal finomíthassák a szoftver működését. Ám magában az autóban is hónapokra, sőt, akár egy évre visszamenően megtalálhatók. „Ezek az adatok rengeteg hasznos információt hordoznak a törvényszéki nyomozók és baleseti elemzők számára egy-egy súlyosabb balesetről.” - mondta az intézet egyik munkatársa.

Egyelőre nem tudni, hogy a Tesla hogyan reagál a bejelentésre, de nem lenne meglepő, ha megpróbálnák megnehezíteni az adatok hozzáférhetőségét. Ha másért nem, hát azért, mert így a hatóságok olyan adatokhoz is hozzáférhetnek, amelyek nem kapcsolatosak a vizsgált balesettel, így elvben semmi közük hozzájuk, viszont az autó vezetőjére nézve terhelőek. Ki akarna olyan autót vásárolni, amelyből a rendőrség egy évre visszamenőleg kiolvashatja a sofőr összes botlását?

A hozzáférés erősebb titkosítása a távoli szoftverfrissítés lehetősége miatt adott is a gyártó számára, bár az nyilván később derül ki, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel.