Most épp 2022-re ígérik az ezer lóerős AMG sportkocsit

2021.10.15. 11:13

A több mint négy éve megtartott bemutatón még 2019-es gyártásindításról volt szó, de ez nem jött össze. A vártnál lassabb fejlesztés mellett a járványhelyzet is visszavetette a projektet, de úgy tűnik, most ismét van egy ígéret a gyártás beindítására, ami 2022 közepére szól.

Az AMG One problémái elsősorban a szokatlan hajtásláncból adódnak: a komplikált hibrid rendszer alapjául a Mercedes Formula 1-es motorját választották. A versenypályán igen sikeres 1,6 literes V6-os elég hegyes motornak ígérkezik, még úgy is, hogy 11 ezerre csökkentették a maximális percenkénti fordulatszámát, de a korábbi nyilatkozatok alapján nem a csúcsteljesítménnyel volt probléma, hanem az olyan részletekkel, mint a stabil alapjárat beállítása, illetve a szükséges emissziós értékek elérése. Nyilván az sem segítette a munkát, hogy időközben változtak az Euro 6 norma mérési módszerei, így nehezebbé vált teljesíteni az amúgy változatlan határértékeket.

Az utóbbi években itt-ott azért feltűnt az AMG One prototípusa. Legutóbb például a szeptemberi Müncheni Autószalonon láthattuk, a Mercedes ezzel is jelezte, hogy nem mond le a szuperhibridről, amiből 275 példány legyártására tettek ígéretet.

Hogy végül tényleg elkezdik gyártani a szériaváltozatot 2022-ben, az persze nem vehető biztosra, de sokkal többet már nem nagyon várhatnak fele, hisz lassan a hibrid hajtás is divatjamúltnak hat, akárhány lóerős is.