Drágább parkolással a nehéz autók ellen

2021.09.23. 17:02

A parkolási díjak drasztikus emelésére készülnek a dél-németországi Tübingen vezetői. Az egyetemi városként és kulturális, valamint igazgatási központként is fontos szerepet betöltő, 90 ezres lélekszámú városban jelenleg 30 euróba kerül a parkolás, az autó méretétől, korától vagy éppen teljesítményétől függetlenül. De hamarosan megszűnik ez az egységes tarifa.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Az áremelkedés mindenkire vonatkozik majd, csak éppen eltérő mértékben. Alapvetően 120 euróra növekszik a parkolási díj, ami önmagában is tartalmaz egy négyszeres szorzót, igaz, németországi mércével ez az évi 40 ezer forint azért még mindig nem mondható rablásnak. A nagy batárok után azonban a helyi klímavédelmi bizottság javaslatára ennél is többet kell majd fizetni: 1800 kilogrammos tömeg fölött további 60 euróval. Esetükben így 180 euró, vagyis több mint 60 ezer forint lesz az éves díjszabás.

Boris Palmer polgármester egyébként ennél is többet szeretett volna legombolni a nagy, nehéz autók tulajdonosairól, elképzelései 360 euróról, vagyis a mostani tervezetnek pontosan a duplájáról szóltak. Ezt azonban leszavazták, mondván egyik évről a másikra a tizenkétszeres szorzó már túlzás lenne. Palmer azzal érvel, hogy az autósok nem fizettek az utakért, és túl kevés az adó, egyszerűen nem fedezi a karbantartást. Szerinte az évi háromezer eurós parkolási díj lenne megfelelő.

A város önkormányzata a hónap végén hozhatja meg a végleges döntést, példájukat várhatóan több másik település is követheti. Bár a tarifa egységes lesz, mégsem mindenkinek kell a teljes összeget megfizetnie. A szociálisan rászorulókra csak a felét róják ki, a mozgássérültek pedig mentesülnek, csakúgy mint azok, akiknek az autó elengedhetetlen a munkavégzéshez.