Mégsem kell kicserélni minden Chevy Bolt akkuját?

2021.09.21. 12:32

A General Motors elég nehéz helyzetbe került a Chevrolet Bolt akkumulátor-tüzei miatt: az autók tulajdonosai egyelőre a visszahívás végrehajtására várnak, a Bolt gyártását pedig le kellett állítani. A helyzeten állítólag enyhít egy új szoftver, amely egyrészt képes kiszűrni a hibás akkucellákat, másrészt figyelmeztet is, ha baj van.

A tervek szerint ezt a programot egyrészt feltelepíthetik a kigyulladásra kifejezetten hajlamosnak tűnő 2017 és 2019 között gyártott autókra, másrészt kiszűrhetik vele a hibás akkucellákat a későbbi autókon, így nem kell az összes Bolt összes akkucelláját cserélni. A 17-19-es autókban ettől függetlenül teljes akkucserét ígérnek, de a 2020 és 22 között gyártott autókban inkább megkeresik a rossz cellákat.

A GM és az akkumulátorokat gyártó LG állítólag megtalálta a tüzeket okozó hibákat: azt mondják, a technológia lehetővé tette a cellaelválasztó fólia meggyűrődését, illetve a cellák érintkezőfüleinek elszakadását. Ezek az aprónak tűnő hibák vezethettek az utóbbi években a feltöltött akkumulátorú Boltok kigyulladásához.

A hibák azonosítását követően újraindulhatott az akkumulátormodulok gyártása az LG-nél, és a GM azt ígéri, hogy igyekszik az LG-től minél több akkumulátor-modult beszerezni, de a cellacsere így is lassú és hosszadalmas folyamatnak ígérkezik, hiszen csak az Egyesült Államokban 110 ezer autót kell visszahívni, és ezek több mint felében a teljes akkumulátort ki kell cserélni. Ezzel összefüggésben a Bolt és Bolt EUV típusok korábban leállított gyártása sem indulhat újra október közepéig.

A GM villanyautóiban, eltérően sok más gyártótól, nagy méretű, zacskó-jellegű cellákat alkalmaznak. A cég szakemberei ezt korábban azzal indokolták, hogy gyorsabb és olcsóbb gyártás lehetséges ezen a módon, mint a közismert, kisebb, hengeres cellák alkalmazásával. A magyarázat egyszerű: egy-egy ilyen zacskós cella nagyjából 20 hengeresnek felel meg. Ám most úgy néz ki, hogy épp ez a formátum okozhatta a problémát a GM számára.