Kínai Ikarusokat vásárol Kaposvár

2021.09.21. 08:30

A Széles Gábor tulajdonába tartozó Ikarus még 2018-ban mutatta be az új elektromos buszát, amely akkor még konkrétan egy CRRC San Bus King C12-es volt. Ezt a járművet nevezték át Székesfehérváron CRRC-Ikarus IC 12U Citypioneernek. Az elmúlt években az eredeti kínai járművet a fehérvári mérnökök kissé áttervezték, amely a V3 gyári megjelölést kapta. Többek között egyszerűsítették a gyártási technológiát, a kínai alkatrészek egyrészét pedig török és magyar alkatrészekre cserélték, valamint változtattak egy keveset a dizájnon is. Ezeknek a járműveknek a sorozatgyártása már megkezdődött, de egyelőre csak az udvarra szerelnek össze hatvan járművet, amelyeket majd később próbálnak meg értékesíteni. Az Electrobus Europe Zrt., vagyis az Ikarus elektromos buszait gyártó és értékesítő leányvállalata már ilyen módosított kínai busszal indult az idén januárban kiírt, két darabos, kaposvári közbeszerzésen.

A kaposvári tenderen, az Electrobus Zrt.-n kívül indult még a BYD Europe B.V. a szintén kínai, de Komáromban összeszerelt buszával. Azonban őket kizárták a versenyből formai okokra hivatkozva. A török Karsan Otomotiv is indult, de őket is kizárták, szintén formai okok miatt. Így versenyben maradt az MAN kamion és buszkereskedelmi Kft., valamint a már említett Electrobus Europe Zrt. Minden műszaki tekintetben, toronymagasan az MAN Lion's City 12E típusa volt a jobb az Ikarus termékével szemben, azonban az alacsonyabb ár és a rövidebb szállítási határidő több pontot jelentett az Ikarus számára. Az MAN két darab töltővel együtt 383 millióért vállalta volna a két villanybusz leszállítását, míg az Ikarus végül megelégedett 314 millióval is.

A két jármű között számos műszaki különbség van: a Lion's City kétszáz kilóval könnyebb, sokkal igényesebb kialakítású és jól átgondolt, jól használható belső tere van. Az MAN elektromos busza UITP SORT 2 mérési ciklus szerint 405 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel. Az Ikarus ezzel szemben igencsak kisipari, manufakturális összeszerelésű és olcsó török burkolatokkal szerelt belső tere zegzugos, sok dobogóval tarkított, átgondolatlan üléselrendezéssel, például az utasfolyosó felé van befordítva egy-egy ülés. A Citypioneer SORT 2 mérés szerint mindössze 250 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, ami igen alacsony értéknek számít egy modern elektromos busznál.

Mindenesetre is érdekes a kaposvári önkormányzat döntése, hiszen a városban kizárólag MAN Lion's City CNG buszok közlekednek, így sokkal jobban illeszkedett volna a flottába az MAN elektromos busza. Bár az Ikarus olcsóbb volt, de a magasabb árat kompenzálná a nagyobb hatótáv, ami a mindennapokban jóval olcsóbb közlekedést jelentett volna. Annyi előnye kétségkívül van az Ikarusnak, hogy a saját kockázatra előregyártott buszok közül Kaposvár kiválaszthatja magának a jobban sikerült példányokat, és a pályázatban szereplő hat hónapos szállítási határidő előtt már sokkal hamarabb teljesíthet a fehérvári cég, így a kaposváriak, akár már idén utazhatnak az új Citypioneerekkel.