A járművek és a környezet kommunikációján dolgozik a Stellantis

2021.09.20. 06:21

A balesetek megelőzésében, valamint az önvezető rendszerek működésében és elterjedésében egyaránt fontos szerepet játszhat a járművek egymás közötti és a környezettel való kommunikációja. Ebben az irányban folytat fejlesztéseket a Stellantis. A Fiat-Chrysler és a PSA fúziójával létrejött autóipari óriásnak két különböző rendszere készül.

vehicle-to-vehicle-v2v-and-vehicle-to-infrastructure-v2i-communi

Az egyik, és a szakemberek szerint sorozatgyártáshoz közelebbi rendszer a közelben lévő, megkülönböztető jelzést használó járműveket észleli, és ezzel kapcsolatos értesítéseket jelenít meg az autó infotainment rendszerén. Ehhez a Haas Alert hálózat adatait használja, és a kék villogósok mellett számos más közlekedési eseményt képes jelenteni. Ugyanakkor éppen ez a hálózat jelenti egyelőre a korlátját is, legalábbis területi értelemben.

A másik rendszerhez már kiterjedtebb infrastruktúra szükséges. Többek közt kereszteződésekről és forgalmi helyzetekről gyűjt adatokat, olyan információkat, amelyeket a jármű saját szenzorai és kamerái nem tudnak beszerezni. Egyebek mellett az 5G mobilhálózatot használja, hogy naprakész információkkal lássa el a sofőrt, aki így időben felkészülhet a biztonsági kockázatokra.

A Stellantis álláspontja szerint az ilyen és hasonló rendszerek egy évtizeden belül terjedhetnek el érdemben – igaz, itt elsősorban az egyesült államokbeli helyzetről beszélhetünk.