Kémfotókon az új 7-es BMW

2021.06.18. 12:44

A BMW jelenlegi csúcsmodellje, az aktuálisan a G11 kódot viselő 7-es sorozat hat esztendeje van piacon, így a sorminta szerint két-három jó év még benne lehet. Közben természetesen már dolgoznak az utódláson, a Bimmerposton pedig meg is jelent egy nagyobb adag kémfotó az álcázott prototípusról, amelynek a belsejébe is belenézhetünk.

Az álcamatricázástól egyelőre sok nem látszik, még a fényszórók formájára és az utóbbi időszakban gigantikus hódfoggá transzformálódott vesék méretére is csak nagyjából lehet következtetni. Sőt, a felnik is felemásak. Néhány lényeges információ azonban már kiszivárgott. Eszerint teljesen új fényszóródizájnra számíthatunk, és az autó megkapja a jelenlegi X6-osról már ismert, világító vesét Iconic Glow fantázianéven.

A beltérben a legszembetűnőbb a hatalmas kijelző, amelyet a vezető felé íveltek, ilyet korábban az iX-ben, valamint az éppen piaci bevezetés előtt álló i4-ben láttunk. A csúcsmodell megkapja a bajoroknál Natural Interaction néven futó mesterséges intelligenciát, vagyis beszéddel, gesztusokkal vagy éppen csak pillantással is kommunikálhatunk az autóval, így a teljes belső interakciós térként szolgálhat.

Felszereltségi szinttől függően a hátsó ülések is ugyanazt a kényelmet és komfortot tudják nyújtani, mint az elsők, ideértve az ülésfűtést és -hűtést, valamint a masszázsfunkciókat. Továbbá a hátul ülők is fejlettebb infotainment-rendszert élvezhetnek a mostaninál. Az autóba való bejutást teljesen önműködő ajtók segítik majd.

Már azt is sejteni lehet, hogy a G70-es belső gyári kódnéven futó új 7-es BMW milyen változatokban készül majd. Ezek alapján mindössze két kivitel lesz hátsókerekes: a 735d, valamint az i740. Az összes többi összkerékhajtást kap, így a 740i, a 745e, az M750e, az i750, valamint a csúcsváltozat, az i7 M60. Bár egyelőre nem tudni pontosan, milyen műszaki tartalmat is takarnak ezek a modellváltozatok, az biztosnak tűnik, hogy mind dízel és benzines, mind pedig hibrid és elektromos lesz a következő generációs 7-esből.

Ahogy azt már mi is megírtuk, idén ősszel, jó eséllyel a müncheni szalonon még csak tanulmányautóként mutatják meg az új 7-est. Nem kapkodnak a jelenlegi széria leváltásával, hiszen annak még lehet néhány jó éve. Sorozatgyártásra érett változat jövőre érkezhet, és csak ez után lesz terítéken a piaci bevezetés.