Csendben bemutatták a V12-es Maybach-Mercedest

2021.05.14. 06:06

Bár a címlaplány-szerepet már nem a benzines Maybach S osztály viszi, hanem az EQS, a Mercedes gárda azért nem felejtette el, hogy minden igényt ki kell elégíteni, ha az élen akarnak maradni. Ha az orosz és kínai milliárdosok V12-es motort kérnek, tőlük megkapják, különben netán a nagy rivális Rolls-Royce-hoz fordulnának. Szóval elkészült a nagymotoros Maybach-bálna is, ha nem is verték ezt a tényt túl nagy dobra.

A fotókat néhány napja közzétette már a Mercedes, ám az adatok csak most kerültek nyilvánosságra, az orosz importőr honlapjának konfigurátorából. Eszerint a biturbó V12-es továbbra is hatliteres, a teljesítménye pedig 612 lóerős lesz, azaz jóval erősebb az előző S600-as 530 lovas motorjánál, viszont valamivel gyengébb az AMG-féle S65-ösnél, ami 630 lóerős volt.

Az új óriás így 4,5 másodperc alatt érheti el a százas tempót, ami valószínűleg ritka eset lesz, a lehetőség viszont adott, ha szükséges. Ugyanígy a legtöbb vásárló számára a 250 km/h is katalógusadat marad. A 2,35 tonnás bálna a dinamikai adatok helyett elsősorban a kényelmes suhanásról szól, és persze a V12-es presztízséről, amelyet nem lehet elektromos hajtással leváltani egyik napról a másikra. Ez is az abszolút jólét szimbóluma, akár egy drága óra, vagy egyedi szabású öltöny, és úgy tűnik, egyelőre ugyanúgy nem megy sehová.

Az árát persze rendesen megkérik: Oroszországban például úgy 310 ezer eurónak megfelelő összegért (kb. 111 millió forint) kapni tizenkét hengert a Mercedestől, Maybach-csomagolásban. Európában a szén-dioxid-kibocsátási bírságok miatt valószínű, hogy még drágább lesz, már ha egyáltalán kínálják majd errefelé.