Jönnek az egyszerűbb Polestar 2-esek

2021.04.13. 10:48

Eddig egyetlen, viszonylag drága változatot kínáltak a Polestar 2-esből, de ez egyértelműen átmeneti helyzet volt, hiszen a versenyképességhez olcsóbb változatokra is szükség lesz az 54 ezer eurótól induló Launch Edition-nél.

Most el is árulták, hogy milyen további változatokat terveznek piacra dobni. Egyrészt lesz egy egymotoros változat, amelyben csak elöl hagyják meg a villanymotort. Igaz, ez erősebb lesz, mint a kétmotoros egy-egy motorja: 204 helyett 234 lóerős. Ez nem csak árban jelenthet előnyt az összkerék-hajtású kivitelhez képest, de hatótávban is, mivel úgy néz ki, ebben a változatban is meghagyják a 78 kWh-s akkucsomagot. Így az elvi hatótáv EPA szabvány szerint is 420 km körül alakul majd, szemben a Launch Edition 375 km-ével.

Emellett az összkerék-hajtású kivitelt is különféle felszereltségi csomagokkal lehet majd megrendelni: lesz egyebek közt Pilot Pack, amely több vezetési segédletet jelent majd, Performance Pack sportosabb futóművel és fékekkel, és Plus Pack, amely olyan prémium megoldásokat tartalmaz, mint a hőpumpás fűtés, a panoráma üvegtető, a fűthető ülések vagy épp a vegán kárpitozás.

Érdekes, hogy a tervek ismertetésével nem járt együtt az árak bejelentése, így nem tudni, mennyivel válik versenyképesebbé a Polestar 2-es a Teslákkal és Volkswagen ID-kkel szemben az egyszerűbb változatok révén. A vezérigazgató azonban optimista: azt mondja, 2021-ben szerezhet igazán komoly lendületet a Polestar 2.