Ilyen lesz az első magyar hidrogénbusz

2021.02.27. 12:58

A ráckevei Goldi Mobility negyven éve beszállítója a BKV-nak. Eddig főként a fővárosi közlekedési vállalat villamosaihoz fejlesztettek és gyártottak alkatrészeket. Nemrég azonban úgy döntött a cég vezetése, hogy megpróbálnak egy új szegmenst is megcélozni, mégpedig a korszerű, környezetbarát autóbuszok piacát.

A Goldi Mobility mérnökei az új buszcsalád megalkotásához, néhány külföldi céget is bevontak, többek között az egyik nagy, a kínai állam résztulajdonában lévő autóbuszgyártó vállalatot, illetve a világ legnagyobb üzemanyagcella-gyártóját, a szingapúri Horizont. A Goldi Mobilty az autóbuszok tervezésénél figyelembe vette a hazai és az európai piaci igényeket, így végül úgy döntöttek, hogy első körben három Goldion márkanevű autóbusz forgalmazását kezdik meg az idei évben hazánkban.

A formálódóban lévő járműcsalád legkisebb tagja az E9 típusjelű autóbusz, amely egy 8,5 méter hosszú, akkumulátoros midibusz. Az E9-es midi akár 300 kilométert is meg tud tenni egy feltöltéssel. Ez a busz a néhány járműves kisvárosi üzemeltetőknél jó alternatívája lehet a kisebb dízel buszoknak. A második típus a 12 méter hosszú E12-es, amelynek testvéreiből, nemrég a romániai Suceovában állítottak forgalomba 25 darabot. Ez a busz az E9-eshez hasonlóan akkumulátoros villanyhajtást kapott, és szintén hasonlóan a midihez, maximum 300 kilométer a hatótávolsága.

Mindkét jármű prototípusa a kínai partnernél fog elkészülni. Persze ezek a járművek rendelkeznek európai típusbizonyítvánnyal is, ami azt jelenti, hogy az EU egész területén forgalomba helyezhetőek. A ráckeveiek későbbi terveiben az is szerepel, hogy amennyiben megfelelő fogadtatást kapnak az új járművek, akkor létrehoznak a Kis-Duna-parti városban egy autóbusz-végszerelő üzemet, hogy könnyebben és rugalmasabban szolgálhassák ki megrendelőiket.

A Goldidi Mobility legnagyobb dobása azonban a 18 méteres, csuklós, üzemanyagcellás, azaz hidrogénhajtású autóbusz lesz (ezt is villanymotor hajtja, viszont az áramot nem akkuban tárolja, hanem hidrogén és oxigén katalitikus egyesítésével állítja elő). E jármű megépítésének ötlete, akkor merült fel, amikor néhány éve Ráckevén is megpróbáltak befejezni, a végül csúfos kudarcot valló M168d típusú autóbuszt. Miután az IEAG csődbe ment, a Goldinál úgy gondolták, hogy saját erőből építenek egy hidrogénbuszt. Mivel hazánkban semmilyen tapasztalat sincs az üzemanyagcellás hajtásrendszerek járművekbe való beépítésével kapcsolatban, ezért az új autóbusz megépítéséhez a hazai mérnökök kínai és szingapúri kollégáikhoz fordultak segítségül. A külföldi partnerekkel közösen végül úgy döntöttek, hogy közösen egy teljesen új konstrukciót fognak kifejleszteni, amely a H18-as típusjelzést kapta. E járműnek a prototípusát is Kínában szerelik össze, azonban itt már előrehaladott tárgyalások folynak a későbbi magyarországi sorozatgyártásról. A tervek szerint eleinte a H18-as típusból, egy-két tucat találhat gazdára Európában, amelyek mindegyikét hazánkban szerelnék össze.

A ráckevei cég a Goldion buszok leendő üzemeltetőinek egy amolyan bizalomépítő csomagot állított össze. Ez röviden azt jelenti, hogy 300 ezer kilométerig és négy évig garanciát nyújtanak díjmentes szervizzel, ez idő alatt az üzemeltetőnek egy fillért sem kell fizetnie az alkatrészek cseréjéért, illetve a járművek javításáért. Ebbe beletartozik az ingyenes szervizdíj és a kopóalkatrészek díjmentes cseréje a fékbetéttől egészen az ablaktörlőlapátokig, csak a gumiabroncsok esetleges cseréjét kell önerőből megoldania az üzemeltetőnek.

Hogy mennyire lesz életképes ez az igen magas befektetést igénylő üzleti modell, ráadásul úgy, hogy a cég eddig semmilyen állami támogatást nem kapott, az valószínűleg a közeljövőben kiderül. Az azonban már biztos, hogy az E9-es és a E12-es prototípusa tavasszal (várhatóan áprilisban), a H18-as prototípusa pedig a nyár folyamán érkezhet hazánkba.