Régi ismerős lesz a Mercedes új elnöke

2020.12.04. 06:04

Eddig függőben volt, hogy ki válthatja Menfred Bischoffot a Daimler AG elnöki székében. Az a hagyomány megtört, hogy a korábbi vezérigazgatót jelölik, mivel Dieter Zetsche több részvényes számára is elfogadhatatlannak tűnt, épp korábbi vállalatvezetői tevékenysége miatt.

bernd p rieder

Így került képbe Pischetsrieder, aki igazi autóipari veterán. A BMW-nél kezdett 1973-ban, ahol 1993 és 2000 között töltötte be a vezérigazgatói posztot. Egyebek közt az ő nevéhez fűződik egyebek közt a Rover szerencsétlen kimenetelű felvásárlása 1994-ben. Később, 2002-től a Volkswagen csoport vezérigazgatója lett, de ott az felügyelőbizottsági elnök Ferdinand Piech-hel nem jött ki igazán, így 2006-ban onnan is távozni kényszerült.

A Daimler felügyelőbizottságának 2014 óta tagja a most 72 éves szakember, így őt jelölték az elnöki posztra, miután Dieter Zetsche a kritikák hatására úgy döntött, nem indul az elnökségért. Pischetsriedert Bischoff nyugalmazása után, a 2021 márciusában esedékes éves közgyűlésen iktathatják be, ha minden a tervek szerint megy.