A BMW is elhagyja a Formula E-t

2020.12.03. 10:23

A BMW azzal magyarázza a Formula E-ből való távozását, hogy az utcai autókba átvihető fejlesztések lehetőségeit már kimerítették, és egyébként is változik a cégcsoport stratégiai fókusza.

bmw fe

A versenysorozatba az utóbbi évek során szinte minden nagyobb gyártó igyekezett bejutni, jelenleg az Audi és a BMW mellett a DS, a Jaguar, a Mahindra, a Mercedes, a Nissan és a Porsche is gyári csapatot indít. A gyártók maguk fejleszthetik a villanymotort és a hajtás egy jelentős részét, míg a versenyautó többi része, és az akkumulátor szabványos, De talán épp az ezzel kapcsolatos plusz költségek miatt száll ki az Audi és a BMW a következő szezon végén. 2022-ben ugyanis új autót terveznek bevezetni, amihez valószínűleg másik hajtást kellene készíteni.

A BMW eddig tanulásra igyekezett felhasználni a Formula E-t: az elektromos hajtást ide is ugyanazok a szakembereik tervezték, akik az elektromos utcai modellekbe. Ám az is egy lehetséges magyarázat a német gyártó döntésére, hogy ezek a szakemberek most egy új elektromos termékpaletta kialakításán dolgoznak, így mérnöki kapacitás sem maradna a Formua E-ben történő részvételre.

Nem tudni, hogy más gyártók is követik-e az Audi és a BMW példáját, de a 2022 utáni időszakra nézve egyelőre csak a Mahindra kötelezte el magát a versenysorozat mellett. A BMW-nek a csapatot szolgáltató amerikai Andretti Racing részéről egyelőre annyit mondtak, hogy a későbbiekben döntik el, jelenlegi műszaki partnerük nélkül is folytatják-e a Formula E programot, vagy sem.