Felújító és visszaforgató üzem lesz a régi Renault üzemből

2020.11.26. 12:18

A francia állam és a szakszervezetek ugyan mindent igyekeznek megtenni, hogy az autógyártást a helyi gyárakban tartsák, de ebben az esetben ez még úgy sem jött össze teljesen, hogy a Renault főrészvényese maga az állam. Ugyanakkor érdekes kompromisszumos megoldás született: Flinsben már meglevő autók felújítását, és újrahasznosítását végzik majd.

flins renault factory

A Renault még májusban jelezte, hogy több franciaországi telephelyének bezárását vagy átalakítását tervezi, a költségei csökkentése érdekében. A tiltakozásokkal fenyegető költségcsökkentési tervek egy részét a francia államnak sikerült megakadályozni – a koronavírus kapcsán nyújtott állami segítség feltételeként két üzemet levettek a halállistáról – de úgy tűnik, az 1952 óta működő Flins-i telephelyen tervezett profilváltást nem tudták megakadályozni.

Ebben az üzemben jelenleg az elektromos Renault Zoe, és a Nissan Micra készül, de csak 2024-ig, utána az autógyártó tevékenység teljesen leáll, helyette évi 10 ezer autó újrahasznosítására, a bontott alkatrészek felújítására, évi 45 ezer használt autó felújítására, illetve akár évi 20 ezer villanyautó-akkumulátor javítására áll át az üzem.

Így elviekben ugyan érdemben nem csökken a foglalkoztatás Flins-ben, de a szakszervezetek így is tiltakoznak: egy felújító üzem későbbi bezárása nyilván sokkal kevésbé tűnik majd lényeges kérdésnek, mint egy autógyáré, így a szakszervezet részéről jelezték, hogy a döntést nem fogadják el.

A Renault célja 4600 munkahely megszüntetése Franciaországban, egy évi 2 milliárd eurós költségcsökkentő program részeként, amely így is csak részben ellensúlyozná a vállalat veszteségeit. A francia autógyártó az első félév során 7,3 milliárd eurót veszített, és valószínű, hogy a második félév sem lesz nyereséges a cég számára.