Amerikai teherautógyárat vehet a Volkswagen

2020.10.19. 18:02

A Volkswagen csoport – pontosabban annak teherautós részlege, az MAN és Scania márkákat birtokló Traton – egy lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy felvásárolja amerikai partnerét. A német gyártó eddig a Navistar International részvényeinek 16,6%-át birtokolta, most viszont a maradék 5/6 részt is megvennék.

international lt

Az első ajánlatuk 35 dollár volt részvényenként, ezt azonban kevesellték a részvényesek, sőt, az ősszel bejelentett 43 dollárt sem fogadták el. Néhány napja a VW jelezte, hogy közeleg az ajánlat határideje – erre válaszolt ma azzal a Navistar International igazgatótanácsa, hogy 44,5 dolláros ajánlatot tartanának elfogadhatónak, és úgy néz ki, erre a Traton is rábólintott. Ezzel a korábbi 2,9 milliárd dollár helyett mintegy 3,7 milliárdért szereznék meg az amerikai teherautó-gyártót, de úgy tudjuk, a VW vezetősége elég elszánt: úgy vélik, a Traton értéknövelésének kulcsa lehet a Navistar International megvásárlása, és ezzel a komolyabb szerep az észak-amerikai teherautó-piacon.

A megállapodás persze így sem vehető biztosra, még túl sok fél hozzájárulására lesz szükség, de ennyire közel még nem jártak az üzlet véglegesítéséhez. A hírek hatására a Navistar tőzsdei árfolyama tovább nőtt: 43,5 dollár fölött is kereskedtek vele.

A Volkswagen még 2016-ban vásárolta meg a Navistar International részvényeinek hatodrészét, és azóta egy korszerű, 13 literes dízelmotor átadásával segítettek is a cég legnagyobb teherautói iránti kereslet növelésében. Az irányítás azonban három nagy befektető kezében maradt: Carl Icahn, és két nagyobb befektetési alap birtokolja a részvények közel 40%-át, állítólag ők állnak az ár felverése mögött is. Ha lesz üzlet, az várhatóan még az idén kiderül, ha nem, az viszont a Navistar és a Traton kapcsolatának végét is jelentheti.