Lesz Le Mans-i 24 órás, de nézők nélkül

2020.08.11. 17:08

A szervezők állítólag szerették volna elkerülni ezt a változatot – ezért is halasztották szeptember közepére a versenyt – hiszen minden évben nagyjából 250 ezer néző látogat el Le Mans-ba, hogy megtekintse a 24 órán át tartó száguldást.

lemans night

Az idén azonban már biztosan nem lesz jegybevétel, a szeptember 19-20-i hétvégénél tovább ugyanis az ősz beköszönte miatt már nem érdemes halasztani az eseményt. A hatóságok pedig egyelőre nem oldják fel a tömegrendezvények tilalmát: azt mondják, túl nagy a fertőzés kockázata.

A versenyt szervező ACO elnöke, Pierre Fillion szerint nem volt igazán nehéz a döntés, hiszen olyan kockázatokat, amiket egy ilyen nagy rendezvény hordoz járványveszély idején, egyszerűen nem érdemes vállalni.

Le Mans-ban 1923 óta rendezik meg a 24 órás sportkocsiversenyt, és ez alatt az időszak alatt csak egyszer halasztották el az eseményt, 1968-ban a Franciaországon végigsöprő tüntetéshullám miatt. Olyan pedig még egyszer sem fordult elő, hogy zárt ajtók mögött tartották volna a versenyt.

Ugyanakkor úgy tűnik, jelenleg ez az autósport számára az egyetlen járható út világszerte. A Formula 1 és számos más, kisebb bajnokság is ezt az utat választotta, és az Indianapolis 500-at, illetve a Nürburgringi 24 órást is nézők nélkül tartják meg, így ezeket az eseményeket is csak közvetítéseken keresztül tudjuk majd figyelemmel kísérni.