Kémkedéssel vádolja a GM a Fiat Chryslert

2020.08.11. 15:49

A különös ügy tavaly ősszel kezdődött: akkor a General Motors azzal vádolta meg a Fiat Chryslert, hogy vesztegetéssel torzította a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat, és nem riadt vissza más gengszter-módszerek használatától sem.

gmhq

Az ügy júliusban jutott el a bíróságig, viszont úgy néz ki, a General Motors nem tudta megfelelően alátámasztani az állításait, mert a bíró egyszerűen időrablásnak nevezte az ügyet, és ejtette a vádakat. Emellett még azt javasolta, hogy a GM és az FCA vezetése találkozzon az esetleges nézeteltérések tisztázása érdekében. A GM azonban kitartó: most újabb vádakat húztak elő, így próbálják elérni, hogy a bíróság újra foglalkozzon az üggyel.

Egyebek közt kémkedéssel vádolják az FCA-t, ezen felül azt állítják, offshore bankszámlák hálózatán keresztül fizették a GM-hez beépített kémeiket. Több olyan egykori GM alkalmazottat, illetve szakszervezeti tisztségviselőt is megneveztek, akik állítólag az FCA érdekeit igyekeztek érvényesíteni a General Motors rovására a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások során. Az FCA szerint azonban alaptalan vádaskodásról van szó, ami legfeljebb egy harmadosztályú kémfilm forgatókönyvének lenne alkalmas.

Egyes elemzői vélemények szerint a General Motors igyekezete az FCA lejáratására a Fiat Chyrlser és a Peugeot-csoport tervezett egyesülését lenne hivatott megakadályozni. Az mindenképp ijesztő lehet a GM számára, hogy a Peugeot-nak korábban eladott Opel révén a Chrysler hozzájuthatna a műszaki fejlesztéseik egy jelentős részéhez.

Az igazi kérdés most az, hogy az új vádak kapcsán újraindulhat-e a bírósági eljárás a Fiat Chrysler ellen. A korábbi bírói ítélet után ez sem vehető biztosra, és bár a GM bizonyítékokról beszél, eddig nyoma sincs, hogy valóban rendelkezne velük.