Még mindig bajban van a McLaren

2020.07.12. 07:00 Módosítva: 2020.07.12. 07:00

Hiába segítették ki a céget 190 millió dolláros hitellel, a brit sportautógyár helyzete továbbra sem túl rózsás.

2
Fotó: McLaren / McLaren

A McLaren bevételei döntő részét manapság szupersportautóik eladásából nyeri, azonban forrásaik jócskán megcsappantak az új koronavírus-járvány kitörése óta. A helyzet komolyságát mutatja, hogy májusban több mint ezer dolgozójától vált meg a cég, és hiába nyertek el a befektetőktől további 378 millió dolláros tőkeinjekciót, a vállalat jövője még így is ingatag lábon áll. Folyamatban lévő ötéves tervük megvalósításához alighanem újabb pénzügyi segítségre lesz szükségük a következő 12 hónapban.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a McLaren már a 2019-es teljesítménye alapján sem állt túl jól: a pénzügyi jelentés szerint 36 millió dolláros adózás előtti veszteséggel zárták az évet, és akkor még nem is volt hatással eladásaikra a vírus. A Covid-19-cel sújtott 2020-as évben a vállalat harmadára visszaesett eladásokkal, vagyis kb 1500 eladott autóval számol. Gyógyírt a nemrégiben piacra dobott ultradrága Ultimate Series autói nyújthatnának, de ilyen mértékű zuhanás után aligha húzza ki a csávából néhány tucat 1,5-2 millió dolláros áron értékesített autó.

A McLaren bevételei 84%-át szerzi autógyártásból, további 12% pedig az F1-es szereplésből származik - utóbbi tekintetében adhat némi bizakodásra okot, hogy a versenycsapat az eddig eltelt másfél hétvége alapján elég jó szezonnak néz elébe.