Audi-csúcsmodell, amit elhallgat a gyártó

2020.07.10. 10:05

A magyarázat persze kézenfekvő: egy ilyen V8-as óriás-dízel arculati szempontból manapság kicsit kínos, viszont valószínűleg kereslet van iránta, így a gyártási programba és az árlistába bekerült.

A VW-csoport a négyliteres, 435 lóerős és 900 Nm csúcsnyomatékú, V8-as dízelmotort eddig elsősorban nagy luxusterepjárókban kínálta: az Audi SQ7 és SQ8 típusok mellett a VW Touaregben is elérhető, és úgy néz ki, tavaly december óta az A8-as is megrendelhető ezzel a motorral. A 2265 kilogrammos, összkerékhajtású A8 60 TDI-t elég jól is mozgatja, akár 4,4 másodperc alatt elérhető vele a 100 km/h, miközben a fogyasztása sem túl magas, a régebbi NEDC szabvány szerint mérve 7,2 l-t, WLTP ciklusban pedig 8,7 litert fogyaszt 100 km-en.

A sajtóanyagokból kimaradt modell egyébként Németországban 115 171 eurós áron szerepel az árlistában, és állítólag már láttak is belőle néhány példányt a forgalomban. A kérdésre, hogy miért nem említették meg sehol, a német Auto Motor und Sport szerint az lehet a válasz, hogy az Audi épp egy intenzív villanyautó-bevezetési kampány közepén jár, és az ezzel elérhető környezetbarát arculatot nem szívesen kockáztatták volna egyetlen modellváltozat kedvéért. Márpedig a dízelmotor a környezetszennyezés szinonimájaként él a sajtóban, hiába felelnek meg a most gyártott változatok minden létező környezetvédelmi normának.