A Ford bejelentette a Bronco almárkát

2020.07.07. 06:06

Bár elég régóta szivárognak az információk a Ford Bronco feltámasztásáról, a hivatalos bevezetés csak most kezdődik. Első lépésként az almárkát jelentették be, amely rögtön háromféle autóval indul, de úgy tűnik, saját terepjárós kalandokkal és internetes közösségépítéssel is megtámogatják.

Vadnak épült – ez a Bronco szlogenje, és a Ford az első reklámfilmben rögtön tisztázza is, hogy mit is ért ez alatt: az F sorozatú pickup szívósságát és a Mustang szellemiségét, együtt. Az is kiderül, hogy ki lenne a célközönség: azok, akik kiutat keresnek a mobilhálózatok és naptár-emlékeztetők szorításából, még ha a romantikus vadon, ahová a Bronco a kisfilm szerint elviheti őket, nem is létezik ma már.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy ez a tálalás mennyire lehet sikeres, az viszont látható a klip végén, amit eddig is sejteni lehetett, hogy háromféle Bronco közül lehet majd választani. A kétajtós a Jeep Wrangler – illetve az 1966-os ős-Bronco – stílusát követi, levehető tetővel és ajtókkal és masszív bukókerettel. A négyajtós ennek a hosszabb változata, tágasabb, zárt belső térrel. Ez a két modell amerikai gyártmány lesz: a Ranger pickup amerikai változatával készülnek majd egy gyártósoron a Michigan állambeli Wayne-ben. A harmadik modell, a kisebb, könnyebb, olcsóbb, önhordó karosszériás Bronco Sport állítólag a Ford Kuga/Escape alapjaira épül, és a Ford Hermosillo-i gyárában állítják majd elő Mexikóban.

Azt is bejelentették, hogy a Bronco trió hivatalos bemutatóját július 13-án tartják, így legkésőbb akkor minden lényeges részlet kiderül a Ford új almárkájáról, illetve az azt alkotó autókról.