Kiszivárogtak az új 4-es BMW képei

2020.06.02. 09:18

A BMW ugyan már megmutatta a 4-es prototípusát tavaly ősszel, az utolsó Frankfurti Autószalonon, de eddig legalább halvány remény volt rá, hogy nem az óriási rágcsálófogakra emlékeztető hűtőrács kerül a szériamodellre.

Nos, úgy néz, ki, a BMW-t nem zavarják a döbbenet hangjai: az első kiszivárgott prospektus-fotók tanúsága szerint ugyan igazítottak az autó orrán a tanulmányhoz képest, de ez nem érinti a jellegét, legfeljebb a részletek kidolgozását. A szériamodellen mintha lágyabb lennének a hódfogak körvonala, emellett magasabbnak tűnnek a fényszórók, és hangsúlyosabban látszanak a hűtőrácsot körbevevő további nyílások.

Valószínűleg kevésbé osztja majd meg a mráka rajongóit a tény, hogy az autó profilja sem változott érdemben, azaz a 4-es BMW még kevésbé emlékeztet majd a műszakilag hasonló kialakítású 3-ashoz. Az új forma még közelebb áll a klasszikus kupé-formához, mint a kifutó generációé, pedig már azt sem nagyon nevezhettük kétajtós szedánnak.

Az új 4-es hivatalos bemutatásáig legfeljebb napok lehetnek hátra, így hamarosan az is kiderül, hogy mit tud az újdonság, de nagy meglepetésre nem számíthatunk, hiszen ez is a szabvány CLAR platformra épülő BMW lesz, a többi hosszmotoros modellből már jól ismert műszaki megoldásokkal.