Kitátja a száját a Hyundai Santa Fe

2020.05.26. 13:14

A 2018 óta kínált Santa Fe szemből eddig sem volt híján az agresszív vonásoknak, de úgy tűnik, a modellfrissítést arra használják fel, hogy még barátságtalanabbá tegyék az összképet.

santafe20tsr

A gyári előzetesen jól látszik, hogy az eddiginél sokkal nagyobbra szabták a típus hűtőrácsát, a fényszórók pedig még kisebbek és laposabbak lettek. Érdekes a LED-csíkokkal elkövetett formai játék: a lámpákban elkezdett T-forma a hátőrács szélében folytatódik.

A Santa Fe átalakítása érdekes módon nem illeszkedik igazán a Hyundai aktuális arculatához, sőt, mintha épp eltávolodna attól. Míg a felújított i30 és az új Elantra jellegzetes, a felső kétharmadán kicsúcsosodó hűtőrácsot visel, a 4,8 méteres közúti terepjáró épp leveti ezt a formát, és valami mást hoz be a képbe.

Az alig több mint két év után érkező frissítés még a Hyundai rövid modellciklusaival számolva is korainak tűnik, de van rá magyarázat. A modellváltás után ha nem is jelentős, de azért szemmel látható csökkenés mutatkozott az eladásokban minden nagyobb piacon – alighanem ezen a trenden próbálnak így fordítani, ameddig nem túl öreg a típus.