Még az idén megszűnik a Seat Alhambra

2020.03.27. 09:52

A hivatalos indoklás szerint a Seat megszabadul minden olyan régebbi típustól, amely nem illik a fenntartható jövőről alkotott képükbe – ennek a folyamatnak a részeként állítják le az Alhambra gyártását is.

A lépés persze nem hat váratlanul. Mára alig maradt a piacon hagyományos egyterű modell. A legtöbb gyártó a meredeken zuhanó kereslet miatt vagy megszabadult már ezektől, vagy más jellegű modelleken él tovább a nevük, ahogy az Opel Zafira, a Peugeot 5008-as vagy a Renault Espace esetében láthattuk.

A Seat eddig kitartott az Alhambra mellett, amely a kezdetektől csavarra megegyezett a VW Sharan típussal. Az első generációt még 1995-ben mutatták be a Ford Galaxy testvérmodelljeként, és kifejezetten hosszú életű lett: 2010-ig gyártották kisebb változtatásokkal. Ekkor jött a második, már csak a VW által fejlesztett generáció, amely jelenleg még kapható, de még az idén leállnak a gyártásával.

Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a VW Sharan is eltűnik a kínálatból még 2020 során. A Seatnál az Alhambra alternatívája a Tarraco hétüléses változata lehet, míg a VW-nél várhatóan érkezik egyetlen új, kisbusz-jellegű hétüléses típus, amelyet az új Multivanként emlegetnek, és egyszerre válthatja ki a Sharan, a Touran és a Sportsvan modelleket.

Érdekesség egyébként, hogy az Alhambra iránt tavaly épp nőtt az igény: bő 20 ezerről 23 ezerre nőtt az eladások száma, de ez nyilván nem mentheti meg a típust, hiszen az azonos testvérmodellel, a VW Sharannal együtt sem érték el az eladások az évi 50 ezret, így a piacon tartásához szükséges korszerűsítést nyilván nem érné meg végrehajtani az amúgy is cserére érett típuson.