Project Vector: az autózás valószínűtlen jövőképe

2020.02.19. 12:46

A Warwick Egyetemen működő National Automotive Innovation Center nevű kutatóközpont munkája a Project Vector, amelyet korábban a Jaguar Land Rover és a Tata mintegy 100 millió fontos befektetéséből hoztak létre. Így lehetséges, hogy bár a kerekeken guruló dobozon rajta van a két brit autómárka jelvénye, maga a jármű nem is emlékeztet arra, amit a Jaguartól vagy a Land Rovertől megszokhattunk.

A kutatók látszólag az autó újra feltalálásába ölték az idejüket, és a befektetők pénzét, méghozzá nem is túl eredeti módon. A Vector egyetlen, osztatlan terű, szimmetrikus felépítményt kapott, kétfelé szétcsúszó ajtókkal, amilyenekkel jellemzően tömegközlekedési eszközökön találkozik az ember, és sík padlóval. A hajtás elektromos, és mindent a padlóba építettek, ahogy manapság divat. Az egész koncepció olyan, mintha teljes önvezetéshez tervezték volna, egyfajta guruló szobának, és csak az utolsó pillanatban döntöttek volna úgy, hogy egy irányba fordítják az üléseket, és beraknak egy kormánykereket és pedálsort. Sőt, ránézésre ez utóbbiak kialakítása is olyan, mintha autószimulátor-programhoz tervezett játékvezérlőt használtak volna.

Nem tudni, hogy lesz-e folytatása a drága projektnek, amelyből leginkább a kutatóközpont nevében szereplő innováció hiányzik. Nem kizárt, hogy a Jaguar Land Rover később felhasználja majd a jármű műszaki alapjait, vagy továbbfejlesztik, és alapja lehet valamiféle önvezetésen alapuló automata közlekedési rendszernek. Jelen formájában viszont olyan érzést kelt a tanulmány, mintha befejezetlenül zavarták volna a nyilvánosság elé, hogy legyen már valami kézzel fogható eredménye az évek óta tartó pénzköltésnek.