Lopott Lamborghiniket törtek össze gyerekek

2020.02.19. 14:50

A Waylandi Rendőrkapitányság jelentése szerint hajnali 3 óra körül szólalt meg a Lamborghini bostoni kereskedésének riasztója, és nem sokkal azután már úton is voltak a helyszínre a rendőrök.

Lambo-Urus-Crash-1024x555

A kereskedés felé vezető úton a rendőröknek megakadt a szeme két Lamborghini Uruson, amik egy Chevrolet Cruze kíséretében autóztak. Mivel annyira nem gyakori, hogy két, egyenként nagyjából 65 millió forint értékű autóval hajnali háromkor az utcán lófrálnak – arról nem is beszélve, hogy a rendőrök tudták, hogy egy Lambo kereskedésbe törtek be – a kirendelt rendőr felkapcsolta megkülönböztető jelzését, és megpróbálta megállítani a luxusautókat.

A Chevrolet lehúzódott, a két luxus SUV-val viszont kilőttek, és nagy sebességgel elhajtottak – nem lehetett annyira nehéz 650 lóerővel. A rendőr értesítette a kollégáit, hogy egy autót elcsípett, de másik kettőt még el kéne kapni. Ezután a Cruze-ra terelődött a figyelem, és kiderült, hogy a benne ülő fiatalkorúak egyikének sincsen jogosítványa. Sőt, egyikük tulajdonában sem állt az autó. Mindegyiküket letartóztatták és a rendőrőrsre szállították őket.

Mindeközben a Lamborghini-kereskedést sikerült elérnie a hatóságoknak, kiderült, hogy a szalon elülső ablakát betörték. Ezután már nem sok kérdés maradt az üggyel kapcsolatban.

Nagyjából 5 órával később a maldeni rendőrség értesítette a waylandi társait, hogy az egyik gyanúsítottat őrizetbe vették, a másik el tudott menekülni, és még mindig körözik. Slusszpoén, hogy a két jármű egymásnak ütközött, és így tudták elkapni őket. Az első Urus egy kanyarodó Kiába ment bele, majd a második Lamborghini pedig belerohant az elsőbe. Még belegondolni is rossz, hogy mennyi kár keletkezhetett az autókban.

A jó hír viszont, hogy a bostoni Lamborghini-kereskedés Facebook-posztja alapján elég nyugodtnak tűnik az eset után.

Forrás: carscoops