Formás terep-kupét hoz Genfbe az Aiways

2020.02.19. 16:35

Ahhoz képest, hogy 2018 végéig senki nem is hallott a márkáról, az Aiways elég agresszív nyomulásban van. Tavaly már az U5 nevű első modelljük EuroNCAP töréstesztje is megvolt, ami azt jelzi, hogy elég komolyan gondolják a márka európai bevezetését, másrészt a Genfi Autószalonon egy új modellt is bemutatnak.

Az U6ion nevű jármű persze az U5 műszaki alapjaira épül, a nagy különbség a formatervben van. Míg az előbbi típus a legsematikusabb tucat-SUV, addig az U6ion kifejezetten jól néz ki, legalábbis az eddig nyilvánosságra hozott vázlatok alapján. Ez állítólag Ken Okuyamának köszönhető, a japán formatervezőnek, aki a Ferrari Enzo megalkotójaként lett ismert, de később saját céget alapított, és most egyebek közt az Aiways formatervezési tanácsadója. Nem tudni, hogy Okuyama mennyire folyt bele a tervezésbe, de az egyértelmű, hogy az U5-nél sokkal elegánsabb formát sikerült összehozni.

A műszaki alapok persze változatlanok: az U6ion is 190 lóerős, fronthajtású, és 65 kWh-s akkucsomagot kapott, így a gyáriak szerint 460 km-t is megtehet egy töltéssel, igaz, ez az adat az NEDC szabványt követi, ami leginkább elméleti maximumként értelmezhető.

Az új Aiways premierjét a Genfi Autószalonon tartják március 3-án, talán akkor az is kiderül, hogy a tanulmányautóból később lehet-e szériagyártmány, vagy sem.