Czinger: csoda vagy üres ígéret?

2020.02.18. 06:05

A Czinger új név a sportkocsigyártásban, viszont úgy fest, hamar szeretnének ismertté válni. Erre utal, hogy a kaliforniai vállalkozás első autóját, a 21C-t a Genfi Autószalonon állítja ki, és olyan számokat írnak az adattáblára, amelyekre nehéz nem felfigyelni.

Azt állítják, hogy a versenyautó-fazonú jármű hibrid hajtásrendszere akár 1250 lóerő leadására is képes, így a jármű 1,9 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t. A koncepció egyik érdekessége, hogy a kétszemélyes kabinban egymás mögött ülhet a két utas, amivel az autógyártásban is többször próbálkoztak már, mindeddig sikertelenül.

Ezeken, és azon a tényen túl, hogy az autó némelyik alkatrészét 3d nyomtatással állítják elő, annyit mondtak a típusról, hogy a fejlesztése teljes egészében Kaliforniában zajlott, ottani tudományos eredmények és mérnöki szaktudás felhasználásával. Ezért is meglepő, hogy nem valahol arrafelé tartják a bemutatóját – Los Angeles kézenfekvő helyszín lenne, novemberben lesz is ott egy autószalon – hanem Genfben, méghozzá március 3-án.

Akkor talán közelebb juthatunk a megfejtéshez is. Kiderülhet, hogy milyen példányszámban és mekkora összegért lesz elérhető a Czinger első sportkocsija, ha egyáltalán a forgalmazás a cél, és nem valamiféle műszaki erődemonstrációnak szánják.