Megszűnik az egyetlen ausztrál autómárka?

2020.02.17. 11:03

A General Motors zsugorodása tovább folytatódik: úgy néz ki, most az ausztrál részleget szüntetik meg a jelenlegi formájában. A helyi autógyártást már 2017-ben leállították, most pedig úgy hallani, a Holden márka beszántására készülnek.

Egyelőre nincs hivatalos bejelentés, de a döntés állítólag már megszületett. A CarAdvice-nak név nélkül nyilatkozó belső forrás szerint az ok elsősorban nem a Holden szereplésének köszönhető, sokkal inkább a GM vezetés stratégiai döntésének. Az amerikai cég minden más jobbkormányos piacról kivonult már az elmúlt években, és az idén a Commodore (ez az Opel Insignia ausztrál megfelelője) és Astra forgalmazását is leállítják, így új modellekre lenne szükség, amire most nem szánják rá a szükséges összeget. Ahogy a névtelen forrás fogalmazott, Detroitban csak a befektetési prioritások számítottak.

A Holden márkával együtt állítólag felszámolják azt, ami a Melbourne-i tervezőközpontból még megmaradt és bezárják a Lang Lang tesztpályát, így közvetlenül nagyjából 600 munkahely szűnik meg. Az igazán fájdalmas érvágás az ausztrálok számára azonban a kereskedőhálózat felszámolása lesz, amely várhatóan sokkal több álláshelyet érint majd. A Holden csak a szervizelést és alkatrész-ellátást bonyolító mintegy 200 főt tartja meg, az ő munkájukra valószínűleg úgy tíz évig még szükség lesz.

Mindez érdekes módon nem jelenti Ausztrália teljes feladását a GM részéről: állítólag azt tervezik, hogy néhány Chevrolet modellel, amelyeket helyben alakíttatnának jobbkormányossá, a piacon maradna. A Camaro, a Corvette és a Silverado egyes változatairól lenne szó, amelyekből ugyan nem fogyna annyi, mint a Holden típusokból, viszont minimális befektetéssel és magas haszonkulccsal forgalmazhatják ezeket, és ehhez elég egy sokkal kisebb kereskedőhálózat, mint ami a Holdenhez tartozott.