Művésszel társult a BMW, ez lett az eredménye

2020.01.22. 17:55

Gabriel Wickbold, egy Sao Paulo-i fényképész és művész egy 7-es BMW-n élhette ki alkotói vágyát. A végterméket januárban mutatták be Brazíliában, ami igencsak figyelemre méltóan sikerült.

A projekt alanyaként egy BMW 745Le hibrid szolgált - természetesen M-es kiszerelésben. A luxus szedán színekben pompázó burkolatot kapott, ami olyan jól sikerült, hogy sokak szerint megállná a helyét a BMW Art kollekciójában. Az alkotó láthatóan élvezte a munkát, elmondása szerint a 7-es sorozatú hibridhez használt technológia hasonlóan inspiráló és kreatív, mint a saját alkotói tevékenysége.

Gabrielnek nem ez volt az első alkalom, hogy a BMW-vel dolgozott. Tavaly novemberben társultak először, amikor a Párizsban található üzletének dekorálásához kérte fel a német autógyártó.

Gabriel BMW-je különösen hasonlít az Art kollekció 2010-es darabjára, hiszen mindkét autó külseje a sebességet és a dinamizmust tükrözi. A Jeff Koons nevéhez fűződő Art autó egyik különlegessége, hogy bemutatása után részt vett a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. Az Art kollekció összesen 19 darabból áll, az első példány 1975-ben jelent meg. Ha kíváncsi rájuk, végig lapozhatja az alábbi galériát.

Forrás: bmwblog