Németországban épít gyárat a Tesla

2019.11.13. 10:24

Korábban is hallhattunk efféle tervekről, de most Elon Musk maga is megerősítette, hogy Németországban tervezi felépíteni a Tesla európai üzemét.

teslafactory model3

Musk azután írt a Twitteren gyárépítési terveiről, hogy átvett egy díjat a Tesla nevében Németországban. A két bejegyzésből kiderül egyebek közt, hogy a korábbi üzemekhez hasonlóan itt is készülnek majd akkumulátorok és teljes hajtásláncok az autó-összeszerelés mellett, és az is, hogy a termelést a Model Y-nal indítják, bár később a Model 3 helyi gyártása is megindulhat.

Az üzem mellett azt is tervezik, hogy Berlinben létrehoznak egy műszaki tervező és formatervező központot, alighanem azzal a céllal, hogy a helyi autóipari szakemberek tudását ezeken a területeken is kamatoztathassa a Tesla.

Az amerikai villanyautó-gyártó egyébként nem idegen Németországban: még 2017-ben vásárolták fel a Grohman Engineering nevű vállalkozást, amely elsősorban gyártástechnikai és automatizálási szakértelmével járult hozzá a Model 3 termelésének elindításához és felfuttatásához. A cég azóta Tesla Grohmann Automation néven működik, de a székhelye továbbra is Prüm városában található.