Megint bevásároltak Mercedes részvényből a kínaiak

2019.07.23. 14:59

A BAIC kínai autógyár 5 százalékos részesedést szerzett a Daimlerben, így a Geely 9,69 százalékával együtt már a német gyártó közel hatoda kínai tulajdonban van.

A lépés tulajdonképpen a két vállalat közötti egyensúly helyreállítását szolgálta, ugyanis a Daimler egy 2013-as befektetést óta már 9,55 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban. A BAIC célja ezen felül, hogy a elmélyítse az együttműködést és Beijing Benz Automotive nevű közös vállalatban is nagyobb befolyást szerezzen.

A kínai partnerek elsősorban azért hasznosak a Daimlernek és a többi európai gyártónak, mert a kínai törvények értelmében a hatalmas, folyamatosan fejlődő piacra csak egy helyi vállalattal együttműködve törhetnek be. De még ilyen feltételek mellett is megéri, hiszen csak tavaly 485 ezer autót adott el a közös vállalat Kínában.