1994 óta parkolt egy New York-i utcán ez a Cadillac, most elvontatták

2019.07.18. 08:31

New York a kilencvenes évek óta rengeteget változott, de egy brooklyni utcában múlt hétig volt valami, ami állandó része volt az utcaképnek 1994 óta. Ez az öreg Cadillac, amit 25 év után vontattak el a helyéről.

A kilencvenes évek közepén New York épp túl volt azokon az éveken, amiknek rossz hírét köszönhette. Akkoriban már nem volt mindennapos a kicsit korábban még Manhattanben sem ritka látvány, a szanaszét hagyott autóroncsoké. Ezért is különösen érdekes ennek a Cadillac-nek a sztorija, ami a város nagy drágulása/modernizálása/megtisztítása idején bírt ki valahogy több mint két évtizedet a parkolóhelyekben szűkös Brooklyn egy utcájában. Egy ideje már helyi látványosságnak számított, mégis elszállították.

A 25 éves parkolás persze nem hivatalos adat, a környéken élők szerint került 1994-ben az utcába ez a 1971-es Caddilac, ami aztán nagyobb háborgatás nélkül a helyén maradt (az utcában azért tologatva lett a szeméttel teli autó, a Street View 2017-es képén például pár méterrel odébb áll). Túlélt mindent, amit New York-ban magára hagyott autóként egy ideje már nem szokás. Nem vitték él illegális parkolóhely-foglalásért, megúszta a lakók bejelentéseit és még olyankor sem bántották, ha filmforgatás miatt lezárták az utcáját. A helyi lapok olyat is írnak, hogy nem is volt igazi brooklyni, aki nem ismerte, de mivel Brooklyn akkora, mint fél Budapest és 2,5 millióan lakják, ez a mondás valószínű inkább csak a Windsor negyedben élőkre vonatkozott.

A lapos gumijaival, mohás tetejével és rozsdás testével utcán álló autó megosztotta a helyieket. Sokan szerették, mert olyan állandó volt, mint egy öreg fa, még ha időnként odébb is lett tologatva a háztömbök között. Másokat zavart, hogy elvesz egyet a kevés parkolóhelyből és voltak olyan hangok is, amik szerint tűzveszélyes, mivel dugig volt újságpapírral és üres flakonokkal. A tulajdonosa állítólag egy mentális gondokkal küzdő bácsi volt, talán ezért alakult ki az a szokás, hogy nem nagyon bántották. Ez a láthatatlan védelem múlt hétig volt a Cadillac-é, már a New York-i rendőrség Red Hook-i telephelyén várja a zúzdát.