Szegeden fotózták az új magyar Mercedest

2018.12.19. 11:59

Alig maradt álcafólia a következő kecskeméti Mercedesen.

Küszöbön a következő Kecskeméten gyártott Mercedes, a CLA bemutatója, amit jól jelez, hogy olvasónk, Gergely szinte álcázás nélkül fotózott le egy példányt Szegeden (a képeket ezúton is köszönjük).

A korábbi, kecskeméti fotókhoz képest ezen a fehér autón már csak az első és a hátsó traktust álcázták valamelyest, hogy maradjon valami meglepetés a bemutatóra is. A fotók alapján az új CLA valamelyest testesebb, komolyabb autó lesz és talán egy kicsit jobban el is fog ütni az A-osztálytól, mint elődje. Legalábbis kívülről, hiszen belül valószínűleg megkapja a testvér nagykijelzős műszerfalát, és minden bizonnyal a motorválaszték is ugyanazokból a négyhengeres motorokból áll majd, mint az ötajtósnál, maximum a leggyengébb teljesítményszinteket hagyják ki.

A következő CLA-t 2019 januárjában Las Vegasban mutatják be, a gyártás és az értékesítés pár hónappal később indul.