Merci-dízelt a BMW-be? Fogd meg a söröm!

2021.07.24. 18:06
0 hozzászólás

Kitüntetett helyet foglal el az E28-as 5-ös sorozat a BMW történetében. Ha másért nem is adnánk ezt meg neki, hát legalább azért tegyük meg, mert ebből készült először M5, amely modell azóta is nagyon fontos alapkő az autóiparban. 1985-ös megjelenésekor 286 lóerőt tudott a 3,5 literes sorhatos, de a lényeg nem is csak ez, hanem hogy talán az összes azóta megjelent M5-öst figyelembe véve talán még ma is ennek a legnagyobb a mosolyfaktora.

Persze ma már egy alapmotoros E28-ra is lehet csettinteni, ha szép állapotú, ráadásul az 518 és 518i M10-es kódú négyhengeres blokkja is igazi legenda. Mégis vannak, akik úgy gondolják, sokkal izgalmasabb lenne a Cápa valami mással, valami szokatlannal az orrában – így lehettek vele azok a vállalkozó szellemű britek is, akik egy Mercedes dízelmotort lógattak bele az 5-ösbe.

Márpedig, ha legendák találkoznak... Mert a Mercedes OM606-osa is kétségkívül magáénak tudhatja ezt a státuszt. A háromliteres sorhatos turbós változatban gyárilag 177 lóerős, csúcsnyomatéka 330 newtonméter, de nagyon kedvelt tuningalap, értő kezekben bírja is, ha húzzák. És a srácok húzták is. Ráakasztottak egy nagyobb Borgwarner S300-as turbót, beszereltek egy E36-ból származó alumínium hűtőt, átemelték egy turbódízel C osztály hatsebességes váltóját. Került bele sperrdifi és erősített Sachs kuplungszett is, hogy bírja a kiképzést. A fékeket egy 540i-ről nyúlták, a kipufogórendszer egyedi.

Állításuk szerint nagyjából 500 lóerőt tud, nyomatékadatot nem közölnek, de nagyjából hegyomlásnyira lehet számítani. A hirdetésben kerek perec le is írják, hogy akik nem ismerik az OM606-ot, vagy nem vezettek még rémisztően erős hátsókerekes autót, jobb, ha kerülik a BMW-t, mert nem nekik való. Egyébként ezzel a konfiggal eddig mintegy 16 ezer kilométert tett meg a tulaj, az autóban – mármint ami még maradt az eredeti E28-ból – közel 300 ezer van.

A Cápa egyébként kívül-belül jó állapotban van, friss a fényezése és a BBS felniket is rendbe tették, nem érheti az a vád a gazdáját, hogy csak egy elborult motorcsere motiválta, valahogy összekendácsolta az alkatrészeket, most meg szabadulna. Az igényességnek persze ára is van: hétmillió forintnyi fontért kínálja a BMW-t az Ebay-en, de még nem érkezett rá ajánlat.

Képek forrása: Ebay