Ezzel a Porschével még Tom Cruise is csajozott

2021.07.23. 16:10
5 hozzászólás

A filmes autókat gyakran körüllengi egyfajta rajongás – elég csak a Vissza a jövőbe DeLoreanjére, Magnum Ferrarijára vagy James Bond Aston Martinjaira gondolni. Nem is olyan régen egy komplett galériát hoztunk el a Petersen Múzeumból, amelyben mindenféle mozis járműveket mutattunk meg. Amikor egy-egy ilyen kocsit eladásra kínálnak, biztosak lehetünk abban, hogy csillagászati összeget fog érni.

Most egy Porsche 928-as kerül majd kalapács alá, méghozzá az 1983-as Kockázatos üzlet (Risky Business) című filmből. Az akkor még csak 21 éves Tom Cruise által alakított Joel Goodsen elköti otthonról az autót, amikor szülei nincsenek otthon, aztán persze mindenféle kalandokba keveredik vele. Cruise számára egyébként ez még az első komoly szerepeinek egyike volt.

A filmben több 928-ast is használtak, a rendező később úgy fogalmazott, azért ezt a típust választották, mert a 911-es túl szokványos volt. Na ja, szokványos. Mindenesetre a helyette bevetett, 1979-es gyártású 928-as orrában egy 4,5 literes, 240 lóerős V8-as dolgozik, másik különlegessége a kézi váltó: állítólag Tom Cruise ezen a Porschén tanult meg manuális váltós autót vezetni.

A vásznon látott autós jelenetek többségét ezzel a konkrét példánnyal forgatták, így például azt az üldözést is, amely során egy Cadillac Coupe DeVille lohol a fiatalok nyomában. Ugyanakkor azokon a kockákon nem ez a darab látható, amelyeken megfürösztenek egy aranyszínű 928-ast a Michigan-tóban.

A kocsit a forgatás után eladták, valamelyik későbbi tulajdonos pedig elég rondán lelakta, hosszú ideig a szabad ég alatt rohasztotta, később viszont a fentebb említett Petersen Múzeumba került, ahol egy alapos felújítás után kiállították. Most tehát igen jó állapotban várja, hogy valaki vagyonokat csengessen ki érte az aukción. Egyelőre nem tudni, mennyit érhet majd meg a gyűjtőknek. Mindenesetre a licitálók fülében is ott csenghet a Tom Cruise által megformált Joel Goodsen mondata: Porsche – nem helyettesíthető.