Érdekesen áll a tankmotor ennek a Fordnak az orrában
Vagy száz éve rájöttek már az autótervezők, hogy személykocsiba nem nagyon érdemes 6-8 literesnél nagyobb blokkot építeni, mégis rendszeresen akad valaki, aki felrúgja ezt a szabályt.
Valahol érthető is: izgalmas kérdés, hogy egy olyan nagy V12-es, amilyen nyolcvan éve a vadászgépeket hajtotta, hogy festene egy autóban – ezúttal egy svéd férfi, Daniel Werner keresi erre a választ. Eredetileg a legerősebb Rolls-Royce vadászgép-motort, az utolsó Spitfire változatokba épített, 37 literes Griffont szemelte ki, de olyat szinte lehetetlen beszerezni, vagy ha mégis, hát megfizethetetlenül drága. Így végül egy Meteort vásárolt, abból a célból, hogy egy Ford Crown Victoria elejébe építse.
A Meteor a korai Spitfire-ekből ismert Merlin motor feltöltés nélküli, harckocsikba szánt változata. Alaphelyzetben nem egy idegbajos jószág, 27 literből változattól függően 550-650 lóerőt hoz ki. Ez viszont előny egy ilyen régebbi gépnél: az alkatrészei így aligha voltak túlterhelve korábbi pályafutása során. Mellesleg mivel a 60-as évek közepéig gyártották a Cromwell és Centurion tankok és más brit harci járművek számára, vagy 9000 készült belőle, így ma is lehet belőle működőképes példányokat találni, akár elfogadható áron is. Werner a svéd hadsereg egykori Strv 81 (Centurion Mk.5) tankjainak motorjai közül tudott vásárolni egy jó állapotú, működő példányt.
Az ilyen nagy V12-esek egyik hátránya autóba építésnél a hosszuk: a Crown Victoriába is csak úgy fért be, hogy kivágták neki a tűzfalat. Emellett a motor alsó hangon is 750 kilós – minden segédberendezésével közelebb van az egy tonnához – így a Ford karosszériáját is meg kellett erősíteni, hogy ne roskadjon össze a nagy súly alatt. Az autó első struktúráinak egy részét épp ezért a Chevrolet C10 pickup alkatrészeivel helyettesítették, emellett épült egy, az autó teljes hosszán végigérő segédkeret is, a terhelés egyenletesebb elosztásának érdekében.
A tulajdonos-tervező persze nem azért faragja az autó orrába az elérhető legnagyobb benzinmotort, hogy aztán negyedakkora turbós V8-asoknál gyengébb legyen az autója: komoly, kétturbós feltöltőrendszert épített hozzá. A cél 2500 lóerő környéke lenne, ami valószínűleg nem is lehetetlen: a Meteor alapjául szolgáló Merlin már a 40-es évek végén 2000 lóerős volt, korszerű elektronikus vezérléssel ennél sokkal többre is képes lehet. Az igazi kérdés, hogy hová teszik ezt a borzasztó teljesítményt anélkül, hogy valami eltörne, elkopna vagy más módon tönkremenne az első komolyabb gázadásra.
A célok közt van mindenesetre a 320 km/h-s sebesség elérése, ami valószínűleg nem teljesítmény hiányában lehet kérdéses, sokkal inkább a borzalmas súlyeloszlás miatt.
A Meteor Interceptor – mert így hívják a szörnyet, és a menő névhez még menő logót is terveztek – a késztől azért még messze van. A fejlődését viszont egyszerű követni, hiszen a legfontosabb lépéseket a projekt saját instagramján és Youtube csatornáján is közzé teszik.
