Így néz ki, amikor beszakad a Bajkál jege egy ZIL alatt

2021.04.08. 16:00
4 hozzászólás

Bár a Bajkál-tó jege a téli hónapok alatt úgy megvastagszik, hogy egy részén még márciusban is autózható marad, áprilisban már csak az önveszélyes őrültek hajtanak rá. Sok ilyen akad minden évben, sok autó, teherautó végzi emiatt a világ legmélyebb tavának fenekén, de ezekről a drámai eseményekről nem szokott felvétel készülni. Nem úgy annak a ZIL-nek a drámájáról, ami a napokban szakad jégbe a tavon.

Az orosz sajtó szerint április 5-én két ZIL-131-est is baleset ért a tavon. Hűtőket és deszkákat szállítottak, amikor beszakadt alattuk a vékony, töredezett jég a szerencsétlenebbül járt teherautóval történteket vette videóra valaki, ez látható fent. A - még rakomány nélkül is közel héttonnás - telepakolt ZIL nem sokáig tartotta magát, de azért a benne ülők még ki tudtak szállni belőle, és a felvétel szerint még egy reménytelen rakománymentéssel is megpróbálkoztak. A másik teherautó valamivel jobban járt, nem merült el, így azt ki tudták húzni.

gruzovik 0

Ahogy a helyi sajtó írja, a Vészhelyzeti Minisztérium már március 19-én kiadott egy közleményt, amiben figyelmeztette a tó jegét autózásra használókat, hogy a jég olvadásnak indult, és veszélyessé vált. Hogy a két ZIL-es miért próbálkozott be mégis, rejtély, hiszen ilyenkor már legfeljebb tájékozatlan autósok szoktak hasonlóval próbálkozni, de még a 131-esnél sokkal könnyebb személyautók alatt is beszakad néha a jég kora tavasszal. Pár éve, egy roncskereső expedíción például közel száz autót találtak a tóban, de voltak ott még hószánok, motorok, traktor, de még egy helikopter is.

Hogy milyen a Bajkál jege, amikor biztonsággal autózható, arról itt írtunk három éve: