Navigál, csak minek?

2021.01.23. 16:57
2 hozzászólás

A bringás navigáció nekem mindig gyanús határterület volt, egyszerűen nem úgy bringáztam, hogy szükségem legyen rá. Egy downhill bringán meglehetősen hülyén mutat egy telefonnyi kijelző, meg aztán az első rendes firka után törne szilánkosra. Viszont az ember bringás egyedfejlődése úgy is tud alakulni, hogy nem csak a lejtőzés, de a tekerés is fontossá válik, hiszen sokkal jobb feltekerni a hegyre egy 14 kilós bringával, mint a hátunkon vinni a 20 kilósat.

Viszont a tekerésnek nem csak ilyen hatása van, egy jó enduró vagy trail gépen az ember arra is rájön, érdemes elmenni felfedezni, például új ösvényeket, ahonnan szintén le lehet gurulni. Ezek miatt az utóbbi időben még én is beláttam, hogy értelme lehet egy bringás GPS-nek, pedig a kirándulás sosem érdekelt, csak a technikás szakaszok. A Mio Cyclo Discover Plus lényegesen több egy sima navigációs eszköznél, de mivel erdőben, terepen bringázom, leginkább az ide szánt funkciók érdekeltek.

Szimpatikus tégla az eszköz, súlya és méretei is vannak, olyan, mint egy okostelefon, ami csak nagyobb lett az évek során, de vékonyabb nem. 13 centi hosszú, majdnem 7,5 széles több mint 2 centi vastag, tehát, ha megtámad egy medve hajítófegyvernek is jó lehet. A kormányra két erősebb húzózárral rögzítjük a konzolt, ez a gumitalpán elég stabilan ül, erre tulajdonképpen bajonettzárhoz hasonló megoldással tesszük fel a navigációt. Határozottságot igényel a rögzítés, nem lehetetlen rosszul felkapatni sem, de ha rendesen a helyén van, nem fog leesni, legalábbis nekem nem sikerült lerúgni, még esésnél is stabilan tartott.

A négycolos kijelző 360 x 600 pontból alkot képet, ami a lakásban nyomkodva, a funkciókat próbálgatva bántóan kevés, nagyjából egy 2008 körüli mobilnak felel meg, de valódi használat közben igazából teljesen jó, csak közben végig ott motoszkál az ember fejében, hogy 120 ezer forint körüli ársávban miért erőltetik még ezeket a kijelzőket? Fizikai gomb kevés van rajta, csak a főkapcsoló (ami fényerőszabályzó is), a felvétel gomb, amivel mozgás regisztrációját indíthatjuk, és köridőmérő gombja. Valamilyen érthetetlen okból viszont a ház aljára került az USB mini töltőcsonkja. Emiatt ha töltőre rakjuk, a Cyclo mindenképpen ráterhel a csatlakozóra, ami nem egészséges. Esetleg még pofára is lehet fordítani, de az meg a kijelzőnek nem az igazi.

Van még egy furat a hátulján, ahová a biztonsági gumihurkot fűzhetjük be. Hasznos, mert ha már felraktuk a kormányra, ezzel a gumival áttekerhetjük a kormányszárat, vagyis, ha véletlen letérdeljük a kormányról a navit, akkor sem esik le a kormányról, megfogja a gumihurok. Persze, nyilván az sem jó, ha ott tikitakizik a bringaváz és a kormány között, de sokkal jobb, mintha bánatosan néznénk, ahogy a navink pattog lefelé a szakadékba.

Az a funkció érdekelt a legjobban, amivel előre betáplált útvonalon vezet végig az eszköz. Ehhez regisztráltam a Mio oldalán, megterveztem az útvonalat Pilisborosjenőről Dobogókőre, aztán... aztán néztem hülyén. A Cyclo Plus egy wifis eszköz, viszont sem az itthoni, általános routeremre nem volt hajlandó csatlakozni, sem pedig a telefonom hotspotjára. Vagyis a következőt kellett tennem: a netes felületen legyártott útvonalat elmentettem, feltelepítettem a CycloAgent nevű illesztőprogramot, majd csatlakoztattam kábelen a géphez. Becsületére legyen mondva, a csatlakoztatás utáni harmadik másodpercben már szinkronizálta is az útvonalat, de ez a felhasználói élmény akkor is eléggé 2006.

Mert maga a tervezőfelület jó, az ember kattint, a szoftver pedig megrajzolja az ösvényeket a két pont között. De miért nem tehetem meg ezt azon a brutál kijelzőn, ami amúgy is a kezemben van? Miért kell ehhez számítógép és online felület? Mindegy, összeraktam pár útvonalat, aztán nekivágtam a Pilisnek. A bringám nem kicsi, sőt, egy M-mes méretű, 27,5-es kerekű enduró, nagy rugóutakkal, széles kormánnyal, de a Cyclo még így is hatalmasnak tűnt a kormányon.

Menet közben nem zavaró, sőt, még rázósabb felületen is könnyebb leolvasni. Jó megoldás, hogy a kijelző háttérvilágítása nem megy, csak akkor kapcsol fel (és rezeg), ha manőver közeleg, ezzel is spórol az akkuval. A gyártó 15 órás üzemidőt ad meg, én 3 fok körüli hőmérsékleten egy több mint 4 órás kör alatt úgy 70%-ig tudtam lemeríteni általános navigálással, vagyis megelőlegezhető neki, hogy meleg időben tényleg kibír közel 15 órát. A navigáció nem nehéz vele, egyértelműek a jelzések, én nagyjából ugyanakkora gyakorisággal néztem be a kereszteződéseket, elágazódásokat, mint autóval teszem. Jópofa az alsó grafikon, ami a tervezett túra szintemelkedését ábrázolja, vagyis miután kiköptük a tüdőnket egy kaptatón, látjuk, hogy még pont hátra van ugyanannyi.

Viszont többször nézett be ösvényeket, bár ez egy olyan probléma, amivel nem tudom, mit lehet kezdeni. Az erdő folyamatosan változik, esőzések, kidőlt fák alakítják. Természetesen vannak olyan útvonalak, amik adottak, de a Cyclo Plus sokszor vitt olyan nyomon, ami csak szerinte létezett, én meg gázolhattam a negyven centis aljnövényzeten át. Néha viszont logikátlan úton vitt, a Nagy Kevély gerincéről többször vissza akart fordítani Pomáz felé, hogy onnan közelítsem meg Pilisborosjenőt, miközben a gerincről már láttam a házunkat. Csak le kellett gurulnom a piros négyzeten, amit a navigáció még ismert is, csak nem akart elfogadni, mint útvonal.

Hasonló logikátlanságokat követett el Pilistető és Esztergom között is, egy alkalommal minden ok nélkül berakott egy pár száz méteres kerülőt, ami csak azért volt fura, mert ahogy lenéztem a domboldalon láttam az egyenes utat a két pont között, amit ki akart kerülni. Ettől függetlenül elvitt a megadott helyre, csak nem tudom, hogy ez a pár kellemetlenség az ismeretlen ösvények, vagy szoftveres hibák miatt történt. Az operációs rendszert eleinte indokolatlanul bumfordinak láttam, minden ikon túlméretes, a listanézetek sorai hatalmasak, de ez mind jól jött, amikor kesztyűben kellett megtalálni egy funkciót. És az operációs rendszer mag támogatja is ezt a fajta használatot, de időnként meg-megröccen, olyan is volt, hogy másodpercekre megakadt.

Ellenben például élveztem, hogy a mobilra érkező üzenetek megjelentek tekerés közben, ahogy a bejövő hívásokat is mutatta, miután összekötöttem a két készüléket Bluetooth-szal. Viszont, ha már adott a Bluetooth kapcsolat, miért nem hangosítja ki a telefont? Nyilván nem a legjobb megoldás a kormánnyal üvöltözni, de tök jó lenne egy „Figyelj, most tekerek, de később hívlak” mondatért nem előkaparni a telefont a hátizsákból.

Meg van egy rahedli hasznos funkció: a biringás POI például jelzi a bringaszervizeket, zárt bringatárolókat, és ami hasznos lehet menet közben. Természetesen szinkronizálható olyan úttervezőkkel, mint a Komoot és a RouteYou. Vészhelyzet esetén pontos és egyértelmű címet mutat, koordinátákkal, hogy ismeretlen helyeken se kelljen a mentősökkel barkochbázni, hová is kell küldeni a segítséget. Még a vezeték nélküli tervezésre is van lehetőség, csak mivel nekem semmilyen wifivel nem akart szóba állni, kimaradt a próbája. Jópofa még a lepj meg üzemmód is, itt megadjuk, mennyit szeretnénk tekerni, és generál egy útvonalat a környékünkön.

Lelkesen adok ki pénzt minden olyan eszközért, ami élvezetesebbé teszi a bringázást, a Cyclo Plussért mégsem rohannék a boltba. Egyszerűen nem úgy bringázom, hogy szükségem lenne rá, és bár igen, megelőlegezem neki, hogy városi, vidéki túrákra remek, arra igazából ott a zsebemben egy mobiltelefon. És most felhozhatnánk érvnek azt, hogy ez sokkal tovább bírja akkuval, de bringával egyszerűen nem úgy navigálunk, mint autóval, nem kell folyamatosan mennie a készüléknek, hiszen lassabban megyünk, mint autóval, elég csak alkalmanként elővenni.

Ha abban a szerencsés élethelyzetben lennék, hogy minden hónapban más külföldi nagyvárost, vagy vidéket kéne felfedeznem, valószínűleg beruháznék egy bringás GPS-re, így viszont, hogy többnyire belföldön nyomom, bőven kisegít a Wikiloc (szűrhető montis, sőt, downhill ösvényekkel), a Turista Útvonaltervező, a Locusmap, a Strava, aki kicsit is foglalkozott a természetjárással, kapásból mond még hármat. Nagyon úgy érzem, hogy a profi bringás GPS-ek körül, az okostelefonok térnyerésével, kicsit elfogyott a levegő. Jól megcsinált eszköz a Cyclo Plus, aminek még akár a hibáival is együtt lehet élni, csak olyan problémára nyúlt megoldást, ami már alig létezik, vagy legalábbis egyre kevesebb embernek.